2024. április 20., szombat
VAJDASÁG LEGRANGOSABB MŰVÉSZETI DÍJAI

Eddig ismeretlen szemszögből

Lovas Ildikó Híd-díjas könyvéről

A Forum Könyvkiadó Intézet díjkiosztó ünnepségén a Híd Irodalmi Díjat Lovas Ildikónak, a Forum Képzőművészeti Díjat Palásti Andreának, a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat pedig László Sándornak adták át. 

„A Híd-díj bírálóbizottsága már a kiadott hivatalos kommünikében is jelezte, hogy ez a kissé furcsa című regény – Amikor Isten hasba rúg – tulajdonképpen egy eddig ismeretlen oldalról felvázolt portré Csáth Gézáról, azaz dr. Brenner Józsefről. Az íróról, a zeneesztétáról, festőről, az orvosról és a szenvedélyfüggő morfinista egyénről, feleséggyilkosról, az öngyilkosról. Talán mindenről, amit itt fölsoroltunk, de egy eddig ismeretlen szemszögből, „megszólaltatva” édesanyját, feleségét és lányát, valamint magát Brenner Józsefet is gyerekként, fiúként és apaként is. És az írónő már regényének alcímével is megadja a kulcsot e prózát, drámát és verset ötvöző művének, miszerint mindez – Rekonstruálás. Igen, rekonstruálása mindannak, amit eddig Csáth életéről, írói és emberi magatartásáról, néha jó szándékból, de néha annak mellőzésével összehordtak monográfiákban, tanulmányokban, értékelésekben, bírálatokban.

Magának az írónőnek az eddigi nyilatkozataiban olvashattuk, az életrajz helyreállításának a szándékával (is) – teszem hozzá én az is-t – íródott a regény, kifelé tiltakozásként a beskatulyázás ellen, befelé viszont megérteni azokat a rugókat, amelyek a családon belül mozogtak és pulzáltak, pontosabban arról is szól a regény, miként élte, élhette meg a család mindazt, amit az irodalomtörténetet írók egy kicsit Kosztolányi szemével láttatnak, mintegy negatív tükörben.

Olvasva a regényt Bori Imre egyik elemzése jutott az eszembe, miszerint a gyermek- és ifjúkor világát a vágy és valóság határozza meg, amelyben a valóság álomszerű, az álmok, a vágyak pedig valóságjellegű vonásokat öltenek. Igen, Lovas Ildikó mintha az emlékvilághoz folyamodna, amikor megszólaltatja a polihisztor édesanyát, a feleséget és az író lányát. A regényt én ezért egyfajta dokumentarista, mondjam úgy, a hozzám is közel álló történetmondó prózának tekintem, hiszen valós személyek szólalnak meg benne, s olyan hangon, ahogy eddig nem hallottuk. S itt leginkább a Csáth lánya üti meg fülünket, hiszen ő egy eddig számunkra ismeretlen volt – ha jól mondom, a múlt század utolsó éveiben készült interjú alapján leütött – „alaphang” szólal meg belőle.

A regény mi másról szólhatna, mint minden jó irodalmi mű: az életről és halálról, ahogy az írónő fogalmaz, a születésről és elmúlásról, s ilyen értelemben a családtagok több nézőpontot elevenítenek meg. Hogy is fogalmazott egyik nyilatkozatában Lovas Ildikó: „Leképeztem a valóságot”.

Természetesen nincs irodalmi mű fikció, azaz hozzátevés és elvevés nélkül, így ebben a regényben is többek között azt is kerestem, amit megtalálni nyilvánvalóan nehéz. De írói módszere, hogy szétszedi a Csáthról kialakított, mondjuk így, rosszindulatú képet, az előítéleteket, s főleg a női szereplők révén azt mutatja meg, mit jelent ilyen ember (és író) mellett élni.

Elnézést, hogy ismét személyeskedem, de olvasva a regényt az is megfordult a fejemben, hogyan olvashatta volna e művet Bányai János, aki szinte patikamérlegen mérte le Lovas Ildikó négy eddigi regényét, a Kijárat az Adriára, a Spanyol menyasszony, A kis kavics és a Cenzúra alatti címűeket, hiszen már a Spanyol menyasszony kapcsán jegyzi meg, miszerint: „A múlt század elejéről való történetnek forrása Csáth Géza felesége, Olga tragédiába sodródó életének egy napba sűrített leírása, ami csak körvonalaiban egyezik meg Csáth család ismert, többször elbeszélt és bemutatott hitelesnek vélt történetével, mert – eltérően a legtöbb eddigi leírásból és elemzésből – Lovas Ildikó nem Csáth nézőpontját követi, nem a neves író és orvos áll regényének középpontjában, nem is az ő szenvedélyfüggősége és annak következményei, hanem Olga, a felesége, akiről a történet eddigi feldolgozásából kevesebbet lehet megtudni, kevesebbet az író és asszonyfeleség mindennapjairól, gondolatairól, az érzéseiről, mert ő, férjével ellentétben, nem vezetett naplót, viszont férjét, a mindennapi és testi közelségén kívül éppen naplójából ismeri meg.”

S akkor még valami: most Csáth lánya is megszólal, s általa egy újabb, eddig ismeretlen hangot is hallunk! Az irodalomi életrajzok szempontjából is jelentőset?

Regényként, szövegfolyamként, de mindenekelőtt esztétikai minősége miatt, valóban egy kicsit, – vagy nem is kicsit? –, mintha valamennyien mai olvasói is, hasba lettünk volna rúgva!"