2024. március 29., péntek

Érkezik a mezőgazdasági támogatás

Zenta önkormányzata ötmillió dinárt osztott szét a pályázók között

Szerdán a zentai városháza dísztermében szerződést kötöttek azokkal a mezőgazdasági termelőkkel, akik sikeresen pályáztak a község mezőgazdasági- és vidékfejlesztési pénzalapjának eszközeire  Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere elmondta, hogy a program keretében tavalyi évhez hasonlóan öt vonalat indítottak, két támogatási pályázatot az állattenyésztők, egyet a növénytermesztők számára, s úgyszintén egyet a méhészeknek és egyet az őstermelőknek a piaci asztalok bérlésére. A sikeresen pályázók számára a támogatásokat már holnap folyósítják.

Idén sokan igényeltek támogatást a mezőgazdasági biztosításokhoz (Fotó: Herédi Krisztián)

Idén sokan igényeltek támogatást a mezőgazdasági biztosításokhoz (Fotó: Herédi Krisztián)

– A programot jövőre is szeretnék folytatni, ahogyan az eddigi években is, mert úgy érezzük, hogy ezzel is segíteni tudjuk a mezőgazdasági gazdaságok fennmaradását – mutatott rá Czegledi Rudolf polgármester. Az önkormányzat az idén is 5 millió dinárt különített el erre a célra, azzal, hogy az öt pályázat közül mindössze az egyik esetében nem tudták az összes kérelmezőt anyagi támogatásban részesíteni, a másik négy kiírásra jelentkezők esetében mindenkinek sikerült a támogatásokat kiosztani. A polgármester elmondta, hogy minden évben arra törekednek, hogy az előző évek igényihez idomuljon a pályázat, ebben az esztendőben viszont a mezőgazdasági biztosításokat többen igényelték, mint korábban. Így ez esetben túljelentkezés történt, viszont a piaci asztalok bérleti támogatására jóval kevesebben jelentkeztek, ezért valószínűleg ez utóbbi terhére kell majd módosítani a kiírást – jegyezte meg Czegledi.