2024. április 18., csütörtök

Négy és fél millió dinár felújításokra

Megújult az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont

Hivatalosan is átadták rendeltetésének az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont felújított földszinti csarnokát és a szaunát. Felújították a földszinti csarnokhoz tartozó vizesblokkokat is. Új burkolatot kaptak a mellékhelyiségek, illetve új mosdó- és WC-kagylókat.

– A munkálatokat, amelyek összértéke mintegy négy és fél millió dinár, a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság és a helyi önkormányzat közreműködésével valósítottuk meg. Ennek köszönhetően a sportközpontnak egy része visszakapta régi szerepét, ebben a csarnokrészben többek között gyermekszülinapokat tudunk szervezni, állófogadásoknak tudunk helyet biztosítani. A szauna felújítása önköltségből valósult meg – nyilatkozta Andruskó Csaba, az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont igazgatója.

A tervek szerint tavasszal kezdik meg a kültéri medencekomplexum terültén lévő bébimedence teljes felújítását.

– A legkisebbek jövő nyáron már élvezhetik az új bébimedencét. Ezenfelül tervben van egy élménymedencének a létrehozása is, a tervezési folyamat már megkezdődött – mondta Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke.

A hivatalos átadón jelen volt Kormányos László, a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság segédtitkára is, aki elmondta, hogy a titkárság elégedett az óbecsei sportközpont eddig elért eredményeivel.

– Ebbe az épületbe hosszú évekre visszamenőleg nem lett igazán beruházva, azonban a helyi önkormányzat is most már komolyabban támogatja a sportközpont helyreállítását. A vízi sportok bástyája mindig is Óbecse volt, és szerintem ismét az lesz majd. A Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság 1,2 millió dinárral támogatja a bébimedence felújítását – jelentette ki a segédtitkár.

A sportközpontban található szaunát munkanapokon 7 és 17 óra között, hétvégén 7 és 18 óra között vehetik igénybe az érdeklődők. December folyamán még 200 dinár a belépődíj, januártól azonban megdrágul a szolgáltatás.