2024. április 19., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

Tenger a lélekben

Az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad legutóbbi előadásában a kortárs erőszakra hívta fel figyelmünket

Az iskolai agresszivitás szinte minden intézményben, minden közösségben felüti a fejét. Az pedig, hogy a probléma mekkora mértékben uralkodik el az osztályokban, nagyban múlik a gyerekek, a pedagógusok és a szülők együttműködésén. Az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad legújabb darabja a kortárs erőszak fajtáira és következményeire hívja fel a figyelmet. Az előadás több különböző eseményen keresztül mutatja be, mi történik az iskola falai között, baráti összejöveteleken, az online térben, valamint azt, hogy legtöbbször miként kezelik ezeket a helyzeteket a szülők és a pedagógusok. Az előadásról és az előkészületekről Figura Teréziát, a darab rendezőjét és a diákszínpad tagjait kérdeztük.

Miért tartottátok fontosnak a témával való foglalkozást?

Figura Terézia: – A kortárs erőszak égető téma lett az utóbbi időben, és mi is fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára. Egyre gyakrabban hallunk hasonló esetekről a médiában. A zaklatók a gyengébbeket bántalmazzák verbálisan, fizikailag, de a cyberbulliyng (online bántalmazás) is egyre gyakoribb. Az áldozatot a törvényeink nem védik meg, ezért a zaklatott fiatalok egyre gyakrabban látnak menedéket az öngyilkosságban a folyamatos bántalmazás és megszégyenítés miatt. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a témával más módon is foglalkozzunk, ne csak hír formájában beszéljünk róla, hanem dolgozzunk ezen a témán. Ezenkívül személyes érintettségem is van, ugyanis az én gyermekem is bántalmazott volt, ez még inkább rádöbbentett arra, hogy nem lehet eleget foglalkozni a témával, mert pontosan tudom, milyenek voltak a különböző reakciók a környezetemben. A mi családunk is átélte ezeket a dolgokat, megéltük a pozitív és a negatív részeit is, és azt kell mondanom, hogy az eseményeknek jelentős hatásuk volt a privát életünkre. Mikor ezeknek a fiataloknak felvetettem a témát, akkor ők is előjöttek a saját történeteikkel, a saját tapasztalataikkal, meséikkel, ez megdöbbentő volt még számomra is. Szinte felfoghatatlan, hogy mennyien élnek meg ilyen atrocitásokat a kortársaiktól, vagy hányan voltak már szemtanúi hasonló helyzeteknek. Az is lényeges, hogy a szülők és a tanárok is gyakran szemet hunynak, és nem vesznek tudomást ezekről az esetekről. Az iskolák, hogy megőrizzék jó hírüket, nem foganatosítanak intézkedéseket, nem akadályozzák meg a zaklatás folyamatos ismétlődését. A fiatalok lelke pedig olyan mélységekben háborog, amit ha idejében nem észlelünk, már csak a szomorú következményekkel szembesülhetünk.

Forró Dániel: Manapság nagyon aktuális a téma, szerintem sem lehet eleget foglalkozni a problémával. Mindenképpen meg kell említeni ezeket a gondokat, nemcsak a boldog, vidám témákkal kell foglalkozni, hanem a durvább történéseket is felszínre kell hozni. A színdarabunk pedig konkrét helyzetekkel szembesíti a nézőket.

Ladisity Nóra: Magyarországon és Szerbiában is, de az egész világon magas például az öngyilkosságok száma, ezt az előadásban is megemlítjük. Az online bántalmazást is belefoglaltuk a darabba, hiszen vannak olyanok, akik kommentek formájában bántják a másikat egy fotó vagy egy videó alatt. Az egyik konkrét jelenetünk arról szól, hogy egy fiatalt a buliban levetkőztetnek, lefotózzák, és a képet továbbküldik. Az ilyen eseteket a gyerekek legtöbbször eltitkolják a szülők elől, mert szégyellik. A szégyenérzetből különböző problémák erednek, például a bezártság, vagy rosszabb esetben az öngyilkossági kísérletek. Ilyen és ehhez hasonló szituációkra szerettük volna felhívni a figyelmet. Szerintem a darabbal valamennyire tudunk hatni a diákokra és a felnőttekre is.

Figura Gábriel: – A fiatalok szinte bármiért kiközösíthetik társaikat. Vannak például szegényebb családok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermekük a legdivatosabb ruhákban járjon, ezt társai észreveszik, és ezért kicsúfolják, kiközösítik. Persze nem minden esetben, de tapasztalatom szerint sokszor előfordul. Sokan különösebb indok nélkül is zaklatják a másikat, kiközösíthetnek például olyat, aki okos és szorgalmas, őt strébernek csúfolják, de más szemmel néznek az olyan társukra is, aki fogszabályzót visel, vagy kicsit testesebb. Sajnos sokszor bántalmazzák és megalázzák a kiközösített személyt, aki nem mer védekezni. Feldolgoztunk egy olyan jelenetet is, amelyben a szülő és a pedagógus sem hisz a bántalmazottnak, mert szerettük volna megmutatni a közönségnek, hogy ilyen esetek is előfordulnak.

Hogyan építettétek fel a darabot, miként zajlottak a próbák?

F. Z: – Az előadásban mindenki játszik bántalmazott és bántalmazó szerepet is. Ez nagyon lényeges volt, hogy senki ne érezze azt, hogy csak ezt, vagy csak azt az oldalt erősíti. A fiatalok megélték ezeket a szituációkat, amelyeket megmutatunk, fontos volt, hogy ne azt érezzék, hogy csak agresszívek lehetnek, vagy azt, hogy mindig mindenki piszkálja őket, hanem meg kellett találni az összhangot, és kiegyenlíteni a két oldalt. A csapathoz csatlakozott Horváth Blanka mestertagozatos színésznövendék is, aki a felnőtt szerepeket játssza el az előadásban. A próbák a fiatalokra is terápiás jelleggel hatottak, kiordíthatták, kisírhatták, kisikíthatták magukból a negatív érzéseket. Sokat sírtunk az elején, sokszor kellett megölelnünk egymást, vagy eltávolodnunk egymástól, de eljutottunk addig, hogy ők maguk sem engedik, hogy a másik megbántódjon, ez szerintem nagyon szép eredmény.

L. N.: – Be kell vallani, hogy ez nagyon nehéz téma, viszont szerintem jól megoldottuk. Mivel saját tapasztalataink alapján állítottuk össze az előadást, ezért nagyobb érzelmeket tudtunk belevinni, ezáltal pedig hitelesebb lett maga a darab. Az előadásban a mozgás és a mimika is nagyon jelentős szerepet kapott. Körülbelül két hónapja kezdtük el a próbákat. Az elején elég lassan haladtunk, mert a koreográfiák komplikáltabbak voltak, később azonban belejöttünk, és szépen összeraktuk az egészet Zia segítségével. Nagyon jó hangulatban teltek a próbák, igazi csapatként tudtunk együttműködni. Bizalomgyakorlatokat is csináltunk, ezáltal közelebb kerültünk egymáshoz, illetve rá tudtunk hangolódni az előadás lényegére.

Mit gondoltok az előadás után megváltozik-e a nézők kialakított képe a problémáról?

F. Z.: – Szeretném, ha változna az álláspontja annak, aki megnézi a darabot. Attól félek, hogy az, aki a struccpolitika-szerű életet éli felnőtt fejjel, már nem igazán fog változni. Engem ez borzasztóan aggaszt, viszont nagyon reménykedem abban, hogy sok fiatal megnézi a darabot, rájuk még lehet hatni, ők még nem a megszokások rabjai, akik még tudnak és mernek a saját fejükkel gondolkodni, és beismerni mekkorát tévedtek. Bízom abban, hogy a fiatalok egy kicsit elgondolkodnak a szituációkon, és átlátják majd a dolgokat, mert szerintem mindenki hallott már hasonló történetekről. Az előadást úgy készítettük el, hogy akár fény és színpad nélkül is játszható. Jó volna, ha minél több iskolában is eljátszhatnánk a darabot, ezt követően moderátorokkal, pszichológusokkal, tanárok segítségével lehetne elbeszélgetni a témáról. Ez az előadás kiváló kiindulópontot jelenthetne a beszélgetésekhez. Meggyőződésem, hogy terápiás hatása lesz a darabunknak a fiatalokra és idősekre egyaránt. A kortárs erőszak valóban létezik, és a társadalom feladata, hogy orvosolja ezt a komoly problémát, nem szabad szemet hunyni felette.

F. D.: – Úgy gondolom, a nézőknek nagyon megváltozik majd az álláspontja a témával kapcsolatban. Remélem, a szülők is meglátják, hogy valójában mit éreznek a gyerekeik. Hiszen az a legfontosabb, hogy otthon a családban is meg tudják beszélni a történteket.

A Tenger a lélekben című előadásában szerepelnek: Barna Sára Dávid, Berkes Emma, Bubalo Inesz, Figura Gábriel, Forró Attila, Forró Dániel, Juhász Inesz, Ladišić Nóra, Repstok Martina, Vajda Laura, Vorkapić Anja és Horváth Blanka színésznő.