2024. április 20., szombat

Eladó a szenttamási Elan hotel

A képviselő-testület harmadszor módosította az idei költségvetést

A szenttamási községi képviselő-testület tegnapi, 17. rendes ülésére 20 napirendi pontot terjesztettek be. Napirenden szerepelt az előző, 16. ülés rövid jegyzőkönyve, a testület elfogadta a község alapszabályának, azaz a statútumának a módosítását, majd a 2021. évi községi költségvetés harmadik módosítására került sor.

A módosítás szerint a tervezett kiadások 970.643.316 dinárt tesznek ki. A szociális védelemre szánt kiadásokat 1.570.179 dinárral növelték, további 1,9 millió dinárt pedig a menekültek lakhatási problémáinak megoldására fordítanak. A bevételt 777.251.081 dinárban határozták meg, az egyéb hatalmi szintekről származó bevétel 111.835.053 dinár, az előző évből áthozott összeg pedig 77.167.182 dinár. Szenttamás község nem vett fel hitelt, és nem tartozik egyetlen banknak sem.

A folytatásban határozat született a község területén a 2020-tól 2023-ig terjedő időszakra vonatkozóan az építkezési telkek középtávú fejlesztési programjának módosításáról.

Az ülésen a nyolcadik napirendi pontként az Elan hotel és a hozzá tartozó épületek elidegenítéséről szóló nyilvános hirdetés szerepelt. Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere felszólalásában elmondta, a közel 20 éve használaton kívül lévő hotel a község tulajdonát képezi, az önkormányzatban pedig abban bíztak, hogy lesz érdeklődő (beruházó), így az a köz- és a magánszféra közötti partnerség keretében tovább működhet vállalkozásként. A több éve húzódó problémát azonban nem sikerült megoldani, ezért kerül sor az elidegenítésre.

– Több beruházó is járt itt, megtekintették az épületet, de semmilyen konkrét ajánlat, javaslat nem érkezett. Az elidegenítéssel biztosíthatjuk, hogy a jövendőbeli tulajdonos a törvény értelmében három éven belül rendbe hozza az épületet. Nem feltétlenül muszáj, hogy újra hotelként üzemeljen, használható gazdasági célokra vagy akár vendéglátóipari objektumként, lakóépületként viszont nem – pontosította a polgármester.

Az ülés folytatásában elfogadták a Graditelj Közvállalatnak az idei év első kilenc hónapjára vonatkozó munkajelentését, a válságtörzs munkajelentését, továbbá új tagokat neveztek ki a községi választási bizottságba.