2024. április 19., péntek

Teljesített karácsonyi kívánságok

Több ezer gyermekotthonban élő fiatal kap ajándékot

Kormányzati összefogással csaknem hétezer gyermekotthonban és családotthonban élő fiatal kap ajándékot országszerte az adventi és karácsonyi időszakban – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Egerben.
Fülöp Attila elmondta, hogy az idén már harmadik éve ajándékoznak meg gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat a kormány tagjai és a minisztériumok munkatársai. A meglepetések mindegyike személyre szabott, mivel a megajándékozott mintegy 6800 fiatal karácsonyi kívánságait igyekeznek teljesíteni – tette hozzá.
„A kezdeményezés legfontosabb üzenete, hogy ezekért a fiatalokért közös felelősségvállalással tartozunk. Kizárólag közösségként, társadalmi összefogással tehetjük biztonságossá a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekek mindennapjait és segíthetjük őket sikeres élethez" – hangsúlyozta az államtitkár.
Úgy fogalmazott: „nem csupán a gyermekvédelemben dolgozó szakembereken, hanem mindannyiunkon múlik, hogy ezekből a fiatalokból milyen felnőtt válik majd".
A Heves Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egri Befogadó Gyermekotthonában tartott ajándékátadón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt: a polgári kormányzatnak a kezdetek óta fontos törekvése a magyar családok megerősítése.
Ennek érdekében igyekeznek mindent megtenni, és tisztában vannak azzal is, hogy stabil hátteret, biztonságot, kiszámíthatóságot jelent és szeretetet ad, ha egy gyermek családban nő fel – fűzte hozzá, jelezve: éppen ezért a kabinet kiemelt célja, hogy a gyermekvállalás ne tehertételt, hanem előnyt jelentsen az életben, ezt próbálja saját eszközeivel is elősegíteni.
Szentkirályi Alexandra közölte: jelenleg 23 ezer gyermek és fiatal nevelkedik saját családján kívül. Számukra esélyt jelent a nevelőszülői háttér, mely a gyermekvédelmi gondoskodásban élők 70 százalékának teremt otthont. Mivel a mostani jótékony akcióhoz minden minisztérium csatlakozott, a kormány tagjai mellett több ezer kormánytisztviselő járult hozzá ahhoz, hogy az idén karácsonykor csaknem hétezer család-, illetve nevelőotthonban élő gyermek és fiatal álma valóra válhasson – tájékoztatott a kormányszóvivő.