2024. április 20., szombat

Délvidéki színházak

Színháztörténeti tárlat Magyarkanizsán

Szombaton nyitották meg azt a színháztörténeti kiállítást Magyarkanizsán, amely az itteni magyar színjátszási tevékenységet és színházi világot mutatja be. A Regionális Kreatív Műhely szervezésében jött létre a kiállítás, melyet a Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti tagozata kezdeményezett.

A Dobó Tihamér-képtárban Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus, valamint Oláh Tamás dramaturg, író, rendező mondott ismertetőt, továbbá fellépett Bicskei István színművész és Mészáros Zsuzsanna, aki gordonkán játszott.

Bicskei Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia magyarkanizsai tagja lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a jelenlegi tárlat egy nagyobb Kárpát-medencei kiállítás része.

– Fontos így rálátni ezekre a színházakra, hiszen majd kétszáz éve jelentek meg az első színházi egyesületek itt Délvidéken. Magyarkanizsán 1840-ben volt egy négyszáz férőhelyes, színházi előadásokat is befogadó épület. Érdekes, hogy bár a háborúk gátat szabtak oly sok mindennek, így a színházaknak sem kedveztek, de az amatőrök segítségével újraéledt, és ha abból kinőttek valami komolyabbak, azokból lettek a hivatásos színtársulatok. Többen világhírnévre tettek szert azok közül, akiket a jelenlegi kiállítás képekben felvonultat – mondta Bicskei.

A tárlat a magyarkanizsai Dobó Tihamér-képtárban egészen december 31-ig látogatható.