2024. március 29., péntek

Kétnyelvű napközi Szenttamáson

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában november közepétől próbaszerűen, péntektől viszont már hivatalosan is megkezdte működését a napközi. A korszerűen felszerelt tantermet megtekintették az önkormányzat és a helyi közösség képviselői.

– Községünkben mától egy újabb iskolában kezdte meg működését a napközi, hiszen a szülők részéről óriási volt az érdeklődés, és szükség mutatkozott, hogy az iskola bővítse azokat a kapacitásokat, amelyekkel rendelkezik. Közös erővel jutottunk el eddig, és a mai naptól azoknak a családoknak, ahol mind a két szülő munkaviszonyban van, sokkal könnyebb lesz – mondta Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.

Kocsis Krisztián, a községi tanács oktatási tanácsosa elmondta, a napközit a magyarul tanuló diákok is igénybe vehetik: – A szülők folyamatosan kérték az iskolát, hogy indítsa el a napközit, viszont ehhez csak most teremtődtek meg a minisztérium által előírt feltételek. Az önkormányzat támogatta a terem felszerelésének beszerzését, a festésnél a Vöröskereszt segített, a helyi közösség tv-készüléket biztosított, a másik iskolától pedig kivetítőt kaptak, és jelenleg minden adott a zavartalan működéséhez – fogalmazott a tanácsos. Hozzátette, az önkormányzat az elkövetkező években is támogatni fogja a napközi működését.

Munjin Szokola Erika, az iskola igazgatója elmondta, évek óta kérvényezték a kétnyelvű (szerb és magyar) napközi elindítását, amit az idén minisztériumi, valamint a tartományi oktatási titkárság támogatásával végre sikerült megvalósítani. Egyelőre 27 elsős és második osztályos diák tartózkodik a napköziben.
Kraszulyák Kuszli Melinda osztálytanító arról beszélt, hogy az itt tartózkodó gyerekek két váltásban járnak iskolába, így már reggel 7 óra 30 perctől itt hagyhatják őket a szülők, és 15 óra 30 percig maradhatnak. A reggelit követően mindenki megcsinálja a házi feladatot, amit közösen átnéznek. Ezután szabadidő-tevékenység következik, majd közös foglalkozások szerb és magyar nyelven. A napközis gyerekek számára az iskola főtt ebédet is biztosít – mondta a tanítónő.