2024. április 25., csütörtök

Kitty és Kotty

Nem is olyan régen még boldogan futkározott Kukutyinfalván Kitty és Kotty. A leányzókat mindenki csak két tojásként emlegette: bár Kitty két évvel idősebb volt húgánál, mégis úgy összenőttek, mintha egyszerre csöppentek volna bele a nagyvilágba. Együtt babáztak, közösen táncoltak a művelődési egyesületben, és egyszerre kezdtek leánykodni is.

Ekkortájt a nagymamájuk már nem csak rókáról és farkasról, királylányról és szegény emberről mesélt nekik esténként: sokat beszélt a saját fiatalságáról, a legények udvariasságáról és a mindent elsöprő szerelemről is. Egy sejtelmes késő őszi estén egyszer csak szóba került, hogy a nagyapa nevét előre megjósolta a Luca-gombóc: tizenkét vetélytárs közül került ugyanis a Károly nevet rejtő tésztagömb nagymama tányérjára egy régi, elfeledett december 13-án. Biztos, ami biztos, a nagyi a következő évben 13 cetlit is elégetett Luca-naptól karácsonyig: ekkor már a Jézuska is megerősítette, hogy a titokzatos, akkor még ismeretlen Karcsi lesz a férje. És így is lett: ezek után pedig már közös ünnepeként ülték meg Szent Lucia napját – regélt a nagymama, miközben Kitty és Kotty ámulva hallgatták.

Aznap rájuk virradt, mire a nagyi elmesélte mindazt, amit ezen a napon csináltak az évek folyamán a megboldogult papával. Rendszeresen kotorták ugyanis a tyúkok alját, méghozzá tüzes vassal. Közben halkan kántálták: Luca, Luca, kitty-kotty, tojjonak a tyúkok... A mama nem varrt ilyenkor, nehogy ettől is megcsappanjon a tojáshozam. Búzát a jó termés érdekében minden évben ültettek: vízkeresztkor a malackáknak adták, hogy egészségesek legyenek. Egyszer még Luca széket is faragtak, és annak ellenére is elvitték a templomba, hogy a pap megtiltotta. Az éjféli misén szerették volna ugyanis meglesni a boszorkányokat... Hiába pipiskedett a széken állva, a nagyi semmit sem látott. A papa viszont váltig állította, hogy hazáig zavarták a rossz szellemek. Úgy eliszkolt ugyanis a templomból, hogy a nagyi utol sem érhette...

Abban az évben Kotty alig várta, hogy eljöjjön a december, és annak is a 13. napja. Eldöntötte ugyanis, hogy most az egyszer titokban, egyedül akarja kideríteni, ki lesz a leendő párja. Még Kittynek sem árulta el szándékát: megbirkózott inkább a lelkiismeretével. Hajnalban kelt, kilopódzott közös szobájukból, és nekilátott a munkának. Gombócok helyett pogácsát sütött, abba rejtett el 12 férfinevet. Izgatottan válogatott a pirosra sült tészták között. Szeme egy kicsit hókább, ám méretes pogácsán pihent meg: a remegő törés mentén előbújt a cetli, és kisvártatva felsejlett a Kornél felirat is. Ebben a pillanatban lépett a konyhába Kitty. Arcára csalódottság telepedett...

– Miért nem szóltál? Mi mindent együtt csinálunk...

– Nem tudom... Ezt magam szerettem volna kipróbálni.

– És sikerült?

– Igen – válaszolta Kotty, és bűntudattal gyötörve megmutatta nővérének a cetlit.

Kitty tekintete elhomályosult, de egy szót sem szólt. Ahogyan akkor sem említette titkos vágyait, amikor pár hónap múlva valóban beköltözött életükbe az a jóvágású, talpraesett ifjú, akit Kornélnak hívtak. Ahogy nőtt Kotty boldogsága, úgy növekedett a szomorúság Kitty lelkében. Keserédes mosolyt erőltetve járt-kelt a házban, amelyben egy idő után annak ellenére is idegennek és magányosnak érezte magát, hogy a falakat egyre több nevetés töltötte meg.

Egy névtelen reggelen aztán se szó, se beszéd, Kitty Kővárosba költözött. Azonnal talált is magának munkát, lakást váltott és új barátokat szerzett. Jól ment sora, élvezte a betonrengeteg zsivaját, a napfénytől elzáró földalatti járatok rejtelmes világát és a szórakozóhelyek bódító füstjét. Közkedvelt lett, állandóan csörgött a telefonja. A Kotty kiirat láttán azonban igyekezett mihamarabb zsebbe dugni a kitartóan vijjogó készüléket. Lassan a tudata homályába rejtett mindent, amit Kukutyinfalva jelentett számára. Átformálta magát.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Névváltoztatáson is gondolkodott, de gyorsan kiderült, hogy a ty betű milyen gyakorlatias. Az újdonsült ismerősei ugyanis felvilágosították, hogy igencsak menő nevet kapott születésekor. Addig egy pillanatra sem gondolt arra, hogy a Kittyet Kittinek olvassa. Ettől a perctől fogva azonban előszeretettel használta az angolos, újonnan felfedezett nevét.

Ahogyan az y-t pillanatok alatt i-re váltotta, azonnal levetkőzte magáról a faluról hozott értékeket is. Esze ágában sem volt tovább bíbelődni az adventi koszorú elkészítésével: egyszerűen megrendelte a lakása alatt működő virágüzletben. A gondosan kifényezett, ablakba helyezett csizmácskák megtöltése helyett a Mikulás immár kínai, giccses zoknikba pakolta a jutalmat, miután a nem létező kéményen keresztül zuhant be a lakásba. A Coca-Cola-reklámból ismert, mindent felvásárló Télapó uralta a decembert. Még a szeretett Jézuskát is feledésbe taszította azoknak a „fergeteges" buliknak a hangulata, amelyekről napról napra kótyagosan érkezett meg a csillámokkal díszített lakásába. Kellett ugyanis valami mámorító, ami tompítja az asztalra dobott kulcscsomó félelmetes visszhangját. A levetett ruha susogását túlharsogó bogárzümmögés pedig még bódultan is marta a lelkét. És már templomba sem kellett mennie ahhoz, hogy boszorkányokat lásson: az új évet beharangozó Kitty-partykon önmaga változhatott át banyává. Csak tükörbe kellett néznie...

Eközben Kottynak gyönyörű lánya született: Luca éppoly életvidám volt, mint annak idején Kitty. Boldogan fedezte fel Kukutyinfalva rejtelmeit, imádott a tóban fürdeni és hóembert építeni. Decemberben újra és újra fényezte a kis csizmácskáit, díszeket készített a karácsonyfára és pénzérmes Luca-pogácsákat sütött nevének ünnepén. A családi együttlétet pedig mindennél jobban élvezte: ilyenkor apával és anyával együtt hallgatta nagymama újramesélt történeteit... Ilyenkor Kotty határtalan boldogságát egy-egy pillanatra beárnyékolták az emlékek. Luca mindebből csak annyit vett észre, hogy apja szorosabban ölelte anyját, a nagyinak pedig csipetnyit elcsuklott a hangja, miközben a kukutyinfalvi karácsonyokról regélt.

Kővárosban az ünnepek közeledtével egyre fergetegesebben zengtek a sugárutak. Minél zajosabbá váltak az utcák, annál súlyosabb lett a csend Kitty otthonnak sohasem nevezett lakásában. A hallhatatlan hangok szellemekké, a hallhatóak pedig szörnyekké nőttek. Egyre szaporodtak a boszorkányok, a mumusok, a bányarémek... Már megváltás volt az is, ha csak addig kísértettek, míg a bólés tálban a vörös gyümölcsökre zöld és kék varázsital folyt.

Egy züllött hajnalon telefoncsörgés törte szét az elviselhetetlen csendet. Berregett egyszer, berregett kétszer, háromszor, és tizenharmadszor sem akarta abbahagyni.

– Mit szeretnél, Kotty?!

– Elment a nagyi, Kitty...

– Nem bírom ezt a csendet, Kotty.

– Gyere hozzánk haza, Kitty...

– Rendben, Kotty.

– Luca is megismerne. Kitty?

– Szeretlek, Kotty.

– Én is téged, Kitty.