2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szigor az egyetemi tanárokkal szemben

Az esetszám stagnál, ám a kórházban gyógykezeltek száma hosszú idő után ismét növekedett

Az eddigieknél gyorsabb és határozottabb intézkedéseket ejtenek meg azokkal a tanárokkal szemben, akik a médiában, vagy egyéb közszerepléseik alkalmával, a hivatalosan elfogadott tudományos állásponttól eltérő nézeteket népszerűsítenek a koronavírus-járvány témájában, jelentette be a Politika napilapnak nyilatkozva Lazar Davidović, a Belgrádi Egyetem Orvostudományi Karának dékánja. Mint hozzátette, ezzel összhangban a kar minden olyan esetben reagálni kíván, amikor az alkalmazásában álló személyek az egyetem szakmai etikai kódexétől eltérő álláspontokat népszerűsítenek. A dékán megerősítette, hogy az említett fellépés miatt egy eljárás már folyamatban a kar Etikai Bizottsága előtt, ám a részletekről nem kívánt nyilatkozni. A jövőben mindenkit megbüntetnek, aki megerősítetlen állítások terjesztésével veszélyezteti a polgárok egészségét, nyomatékosította.
Korábban már hasonló elítélő nyilatkozatok hangzottak el azok miatt az egyetemi tanároknak miatt, akik a koronavírus elleni védőoltás, valamint a hagyományos gyógymódok ellen szólaltak fel a sajtóban. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter október közepén jelentette be, hogy bárki bejelentheti azokat az orvosokat, akik annak ellenére sem javasolják adott személynek a koronavírus elleni védőoltást, hogy ennek felvétele ellen nem szól egészségügyi indok, valamint megerősítette, hogy ezek az orvosok ellen a Szerbiai Orvosi Kamara Becsületbírósága előtt indul eljárás, de a büntetőjogi felelősség kérdését is kivizsgálják.

Ami az aktuális járványmutatókat illeti, a tegnapi hivatalos járványjelentés szerint az országban egy nap leforgása alatt 14.586 koronavírustesztet végeztek el, ebből 1620 eredménye volt pozitív (11,1 százalék). Hivatalosan a vizsgált egy napban 39 Covid-páciens hunyt el, a járvány kezdete óta hivatalosan 12 075. A kórházakban országszerte 3511 Covid-pácienst gyógykezelnek, 197-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége. Több hét folyamatos csökkenést követően most először ismét növekedett a kórházban gyógykezeltek száma, az előző naphoz képest 207-tel. A lélegeztetőgéppel életben tartott páciensek száma az előző naphoz képest 3-mal növekedett. Vajdaságban előző nap 365 új fertőzést jegyeztek, ebből 65-öt Újvidéken.