2024. április 18., csütörtök

Vučić: Belgrádtól Nišig két óra alatt négy év múlva

Hamarosan elkezdődik a Niš körüli kerülő vasúti útvonal építése, melynek határideje 2024 decembere – jelentette ki pénteken Aleksandar Vučić Nišben.

Mint mondta, négy éven belül mindössze két óra alatt el lehet majd jutni a fővárosból Nišbe. Kifejtette, az ország számára is igen jelentős ez a projekt, hisz a Bécstől Isztambulig tartó vonatok egyik legnagyobb csomópontja lesz. 

Elmondta, hogy a kerülő vasúti útvonal 22 kilométer hosszú lesz, és az elsődleges tervek szerint 150 millió eurót fordítanak majd a kiépítésére, de az építési anyagok árának folyamatos növekedése miatt minden bizonnyal nőni fog majd ez az összeg.

A szerb államfő országjáró körútja alkalmával látogatott el a Nišava körzetbe.

Megtekintette a Yumis élelmiszeripari-vállalat gyártóüzemét. Rámutatott, hogy a hazai cégek kincset érnek az ország számára, és mindig számíthatnak az állam támogatására.