2024. április 20., szombat
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Régészek a hóesésben

Negyven évvel ezelőtt pont december elsején lepte meg egy nagy havazás városunkat. A Magyar Szó 1981. december 3-ai, csütörtöki száma részletesen beszámolt arról, milyen fennakadásokat okozott a hirtelen lezúduló csapadék.
„Szabadkán és környékén kedden este kezdődött a nagyobb havazás és egész éjjel, egész délelőtt, sőt még délután is erősen havazott. A palicsi meteorológiai állomásról kapott adatok szerint reggel 7 óráig kilenc centiméteres hóréteg hullott, amit a délelőtti havazás tovább növelt. A város lakói reggel arra ébredtek, hogy akár gyalog, akár kocsival akarnak eljutni munkahelyükre, meg kell küzdeniük a latyakos hóréteggel, amely egyaránt elborította a gyalogjárdákat és a városi utcák útburkolatát. A hőmérséklet ugyanis nulla Celsius-fok körül ingadozott, reggel és a délelőtt folyamán is – a hó olvadt, de nem olvad el teljesen”– olvashatjuk akkori napilapunkban.
A tudósításban a közutak állapotáról is képet kaphatunk. E szerint a csúszós utakon több jármű is az az út menti árokban kötött ki.
„A tegnapi hóesés föltehetően váratlanul érte – nem az útkarbantartó munkaszervezetet, hanem a gépjárművek volánja mellett ülő sofőröket. Topolya – Szabadka között a nemzetközi úton például a Vojvodinaput hóekéjét, valamivel távolabb pedig egy homokkal megrakott teherautóját láttuk az árokba csúszva. S jóllehet a kora hajnali órákban az utakat megtisztították a hótól, az állandó hóesés következtében, az olvadás ellenére is, rendkívül nehéz volt a közlekedés, a buszok csak igen lassan és nagy késéssel közlekedtek.”
Szintén a december 3-ai számban kapunk hírt arról is, hogy a nagy mennyiségű hó miatt a települések közötti telefon-összeköttetésekben is zavart okozott a hó.
„A szabadkai postáról szerzett értesüléseink szerint számos Szabadka, környéki településsel megszakadt a telefonösszeköttetés. A telefon-légvezetékek ugyanis nem bírták el a nedves hó súlyát és sok helyütt leszakadtak. A helyszínre érkező szerelőcsoportokat számtalan kellemetlen meglepetés érte, mint például Topolya és Orom között, ahol a telefonvezetéken vagy tíz szakadást számláltak meg. A posta szerelőcsoportjai tegnap egész nap dolgoztak, de az állandó hóesés igencsak akadályozta őket a munkában. Várható, hogy az elszakadt vonalak nagy részét a nap folyamán megjavítják, de a munkálatok sikeressége elsősorban az időjárástól függ, mert ha tovább esik, újabb szakadás várható. Teljesen megszakadt a kapcsolat Szabadka és Kelebia között, de a mai napon már használható lesz a vonal” – állt a beszámolóban.
A december 5-ei Magyar Szóban egy érdekes írás jelent meg, amelyben arról adnak tájékoztatást, hogy a rendkívüli időjárás miatt a Szabadkai Városi Múzeum régészei is kénytelenek voltak abbahagyni a Topolya körül folyó terepi munkájukat. A múzeum szakemberei ugyanis éppen VIII. századi sírokat tártak fel. A részletekről napilapunknak városunk kiemelkedő régésze számolt be.
„– Tulajdonképpen a tavalyi munkát folytattuk. Mint ismeretes, a múzeum és a topolyai képviselő-testület között mintegy tíz évvel ezelőtt jött létre a megállapodás a kutatómunkáról és a mentőásatásokról. Sokolacon 1978-ban kezdtük meg a munkát és azóta minden évben bizonyos időt itt töltünk – hallottuk Szekeres László régésztől. – Eddig összesen mintegy 75 sírt tártunk fel, a mostani ásatás során pedig 12 népvándorlás kori sír került napvilágra.”
Szekeres László ez után arról is beszámolt, hogy a terepi munka további kilátásait is felvázolta.
„Becslésünk szerint legalább még 200–250 sír van ezen a helyen, úgyhogy a következő években is lesz még mit tenni. Szeretném megjegyezni – mondotta Szekeres László –, hogy a most félbehagyott ásatás során nagyon szép kerámiát, ezenkívül más használati tárgyakat találtunk, és újabb értékes tapasztalatokat szereztünk a temetkezési szokásokat illetően.”
A Magyar Szó december 4-ei számában egyébként már arról olvashatunk, hogy a hó olvadásnak indult és a közlekedés lassan helyreált a városban, ugyanis a gyalogjárdákról és az úttestről leolvadt a hó, hasonlóképpen a város fő útvonalairól is.