2024. március 29., péntek

Vučić: Szerbia elkötelezett az európai értékek, a demokratikus elvek és a jogállamiság mellett

A demokratikus elvekkel való visszaéléssel csak magunkat áltatjuk, ezzel mindenekelőtt saját javunkat veszélyeztetjük – mondta Aleksandar Vučić államfő ma a Joe Biden amerikai elnök által szervezett demokrácia-csúcstalálkozón.

„Ezt a koronavírus-járvány különösen hangsúlyozta, emlékeztetve bennünket arra, hogy senki sem mentes a globális fenyegetésektől. Meg kell mutatnunk, hogy a demokrácia képes megbirkózni a közös kihívásokkal, és konkrét eredményeket hoz a polgárok számára” – mondta Vučić. Hozzátette, Szerbia készen áll arra, hogy a jövőben következetes és megbízható partner legyen.

Vučić rámutatott, megtisztelő, hogy felszólalhat az eseményen, amely – mint mondta – rendkívül fontos a demokratikus értékek további globális szintű erősítéséhez. Kiemelte: nagyon pozitív, hogy az Egyesült Államok felismerte a demokratikus értékek fontosságát népszerűsítő rendezvények szükségességét egy olyan időszakban, amikor a demokrácia válságáról beszélnek. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia folyamatosan azon dolgozik, hogy megerősítse azt a demokratikus társadalmat, amelyben minden állampolgárnak egyenlő lehetősége és joga van arra, hogy kibontakoztathassa saját lehetőségeit, és részt vegyen a társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági élet minden területén.

„Elkötelezettek vagyunk a korrupció elleni küzdelem, az emberi jogok megerősítése mellett, és arra koncentrálunk, hogy konkrét eredményeket érjünk el ezen a területen, bel- és külpolitikai szinten egyaránt” – mondta Vučić. Kijelentette: Szerbia teljes mértékben elkötelezett az európai értékek, a demokratikus elvek és a jogállamiság mellett.