2024. március 29., péntek
MOHOL

Mikulásajándék a gyerekeknek

A Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet hétfőn délután kétszázhúsz kisgyermeknek ajándékozott mikuláscsomagot az egyesület székházában Moholon. A másfél kilogrammos csomag édességet és gyümölcsöt tartalmazott, amelyet a Mikulásnak öltözött egyesületi elnök, Báity Ferenc adott át a gyerekeknek. A Zöldike vezetője elmondta, hogy a civil szervezet már kilenc éve adományoz a gyerekeknek csomagot Mikulás napján. Sajnálattal jegyezte meg, hogy a járványhelyzet miatt ez tavaly elmaradt, de az idén már mindenképpen szerették volna megtartani a rendezvényt. A csomagokat a moholi helyi közösség, a katolikus és a szerb ortodox egyház, valamint moholi és adai magánszemélyek és vállalkozók adományaiból készítették el. Báity Ferenc elmondta, a rendezvény célja, hogy a gyerekek megőrizzék a hagyományokat, köztük Mikulás napját is.