2024. április 20., szombat

Kitart az idegenforgalom

Csaknem 158 millió dinárral segítette a vajdasági turizmus fejlődését a tartományi titkárság

Az év utolsó negyedében négy idegenforgalmi pályázatot jelentetett meg a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság. Ezek keretében összesen 157,8 millió dinárral támogatta a vajdasági turizmus fejlődését – mondta tegnap a tartományi kormány dísztermében Nenad Ivanišević idegenforgalmi titkár, aki 176 szerződést nyújtott át a nyertes pályázóknak.

– Az idegenforgalom a koronavírus-járvánnyal dacolva megmutatta az elmúlt években azt, hogy életképes, és kitart a legnehezebb helyzetben is. Ehhez hozzájárultak azok az állami intézkedések is, amelyek a turizmus megmentését célozták meg. Úgy köztársasági, mint tartományi szinten is jelentős eszközöket fordítottunk arra, hogy az ágazat megmaradjon. A támogatásokat jövőre is folytatjuk, jelentős összegekkel tervezünk hozzájárulni a turisztikai fejlesztésekhez. Már a következő év elején 187 millió dinár értékben írunk ki pályázatokat – jelentette be a titkár, aki az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta a titkárság foglalkoztatási pályázatait is. Jövőre ugyanis 47,5 millió dinárral terveznek hozzájárulni az új munkahelyek megteremtéséhez Vajdaságban.

Az idén a titkárság többek között 37 olyan befektetést támogatott, amelyekkel az idegenforgalmi kapacitásokat növelték meg a pályázók, illetve a vendéglátás minőségén javítottak. A turisztikai célú létesítmények építése és felújítása mellett berendezésre is pályázhattak az érdeklődők, de 24 olyan befektetéshez is hozzájárultak, amelyek által gépeket és felszerelést szereztek be a vajdasági vendéglátósok – hangzott el a szerződések aláírásakor.

Jelentős befektetések valósultak meg a 26 éve sikeresen működő kishegyesi Kátai-tanyán is: a járványhelyzetet ugyanis arra használták ki, hogy növeljék kapacitásaikat – mesélte kérésünkre Kátai Géza tulajdonos.

– Vállalkozásunkat az 1995-ös alapítástól a mai napig folyamatosan fejlesztjük. Az idén 3,5 millió dinárt fektettünk be: a meglevő épületeinket körbekerítettük, és egy 200 személyes ebédlővel is bővültünk. Ez utóbbi gyönyörű helyen van, hisz a Telecskai-dombok tetejéről a Pannon-síkság végeláthatatlanságát csodálhatjuk. A befektetésből 2 millió dinárt térített meg számunkra a titkárság. Ez most nagyon jól jött, hisz a járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt egyévnyi jövedelemtől estünk el. Rendszerint már tavasszal megkezdődnek az osztálykirándulások, de sokan érkeznek hozzánk a magyarországi Határtalanul program által is. Ezek tavaly mind elmaradtak, de az idei év is nehézkesen indult. A vendégeket három helyszínen is fogadni tudjuk, egyszerre 100–120 személy elszállásolására van lehetőségünk. A pandémia előtt idényenként elértük a 10 ezer vendégéjszakát is: reméljük, hogy a jövőben újra meg tudjuk közelíteni ezt a sikert – mondta Kátai.

Hátul középen Kátai Géza, mellette lánya, Kátai Annamária, elől pedig a Dani házaspár (Tóth D. Lívia felvétele)

Hátul középen Kátai Géza, mellette lánya, Kátai Annamária, elől pedig a Dani házaspár (Tóth D. Lívia felvétele)

A járványhelyzetben beszámoltunk arról, hogy a határok lezárását és a vendéglátóipart sújtó korlátozásokat nehezen vészelte át a székelykevei falusi turizmust koordináló Dani család is. Akkoriban ugyanis a dél-bánáti kis település központjában levő vendéglő és a korábban beüzemelt diákszálló mellett egy új vendégházat is megnyitottak, amelynek felújítását az idén is folytatták.

– Hat apartmannal, azaz 19 vendégággyal bővítettük a meglevő kapacitásainkat. A lakosztályok mindegyikéhez tartozik fürdőszoba és konyha is, és igyekeztünk a minőségre fektetni a hangsúlyt. Szép és felszerelt szobákról van szó, amelyek háromcsillagos besorolást kaptak. Az 5 millió dináros befektetésből most 2 millió dinárt térített meg a tartományi titkárság – mondta felkérésünkre Dani Ernő. Felesége, Dani Valéria hozzátette, hogy a befolyt összegből elvégezhetik a vendégházon azokat az utolsó simításokat is, amelyek még kényelmesebbé tehetik az ott-tartózkodást.

– A diákszálló udvarának rendezését, illetve a nagyterem építését is be kellene fejezni. Ezt ugyanis már a lányom és családja vezetik, akik külföldről tértek haza azért, hogy a családi vállalkozásban segítsenek. Sajnos az utóbbi két idényben alig volt vendégük, hisz a Határtalanul program és más diákkirándulások is szüneteltek. Azelőtt áprilistól októberig 60–100 autóbusz is érkezett Székelykevére. A látogatók 95 százaléka külföldi volt: többnyire magyarországi és erdélyi vendégeket szállásoltunk el. A koronavírus megjelenése óta az idén ősszel kezdett el először mocorogni a turizmus mifelénk: az elmúlt időszakban 15 autóbuszt fogadtunk – utalt a jelentős jövedelemkiesésre a Dani-Tours Kft. tulajdonosnője.

A vállalkozók mellett a titkárság 21 idegenforgalmi szervezetet is segített: az önkormányzatok által alapított irodák a helyi turisztikai kínálat fejlesztésére és népszerűsítésére pályázhattak, de az idegenforgalomban tevékenykedők továbbképzéséhez is kaphattak segítséget. Emellett 94 olyan idegenforgalmi rendezvényt is támogattak, amelyet civil szervezetek és nonprofit egyesületek szerveznek Vajdaságban.