2024. április 19., péntek

Ezerből száz

A Hét Nap fotókiállítása a Szabadegyetemen

A Hét Nap Fotózzon a címlapra című pályázatra beérkezett legjobb fényképekből nyílt hétfőn kiállítás a Szabadegyetem galériájában, melynek keretében díjkiosztót is tartottak. A pályázatra több mint ezer fotó érkezett, melyekből a legjobb száz kép kapott helyett a tárlaton.

A zsűri tagjai Szerda Zsófia újságíró, fotós, Szalai Attila karikaturista és Tóth Lívia, a lap főszerkesztője a megnyitón adta át a legjobb pályaművekért járó díjakat.

Mint azt a főszerkesztő a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, a pályázatot a hetilap fennállásának 75. évfordulója alkalmából hirdették meg. A legjobb alkotásokat március óta havonta egy–két alkalommal a hetilap címoldalán is közölték, és habár a pályázat már lezárult, a fotókat továbbra is megjelentetik a címoldalon.

– Különböző akciókat és megmozdulásokat szerveztünk a 75. évforduló alkalmából az olvasóinknak, igyekeztünk minden korosztályt megszólítani. A középiskolásoknak és az annál idősebb olvasóknak szántuk a fotópályázatot. Nagyon sok jó fotó érkezett be, például tavaszi és nyári képek, amik majd a címoldalra kerülnek. Rengeteg kimaradt, mert nem lehetett minden héten közölni őket, és úgy döntöttünk, hogy ezekből még jövőre is válogatunk – nyilatkozta Tóth Lívia.

A képek készítőinek bemutatkozását a hetilap weboldalán a Címlapfotósok című rovatban olvashatják az érdeklődők. A kiállításhoz a zenei aláfestést a ContraBayando zenekar biztosította. Az összeállítás egy hétig lesz megtekinthető az érdeklődők számára.