2024. március 29., péntek

Régi hímzés alapján új alkotások

Adán kézimunka- és karácsonyi kiállítást rendeztek az I. helyi közösségben

Az Adai I. Helyi Közösség Hagyományápoló Csoportja szombaton és vasárnap kézimunka- és karácsonyi kiállítást tartott Adán az I. helyi közösség épületében. A nő régen és most címmel meghirdetett kézimunka-kiállításon régi hímzett kézimunkákat, valamint a hagyományápoló csoport által készített vagy megkezdett hímzéseket, köztük ingből és szoknyából álló hímzett női viseletet, valamint más használati tárgyakat állítottak ki. A hímzéseket bemutató tárlat mellett kísérő kiállításként a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó kézimunkákat és díszeket is megtekinthettek a látogatók a helyszínen.

A szombati kiállításmegnyitón Pál Edit, a hagyományápoló csoport alelnöke és a kiállítás egyik szervezője köszöntötte az egybegyűlteket és mutatta be a tárlat anyagát. Majd Nagy Abonyi Ágnes zentai néprajzkutató és muzeológus méltatta a kiállítást. Végezetül Tóth Piroska, a hagyományápoló csoport elnöke köszönte meg a támogatást, és nyújtott át köszönőlevelet a támogatóknak, köztük a Magyar Nemzeti Tanácsnak, Ada község önkormányzatának, az adai I. és II. helyi közösségnek. Pál Edit a kiállítás kapcsán lapunknak elmondta, hogy két éve kezdték el az Őrizzük meg hagyományainkat! című programot, amelynek részeként komádi hímzést tanultak a hagyományápoló csoport kézimunkázó asszonyai. Továbbá felvállalták nagyanyáink kézimunka-örökségének összegyűjtését és megőrzését, valamint továbbörökítését az általuk készített hímzésekre. Megjegyezte, hogy a kiállítási anyag is az általuk őrzött régi hímzésekből és az újonnan hímzett tárgyakból állt össze. Kiemelte, hogy párhuzam van a régi és az új hímzések között, mivel a megőrzött régi kézimunkákról szeretnék a mintákat feldolgozva átültetni a jelenlegi viseletekre, ingekre és szoknyákra, valamint táskákra, mobiltartókra és más használati tárgyakra.

Az adai kézimunkázók a kiállításon

Az adai kézimunkázók a kiállításon