2024. március 29., péntek

Európa-ligás a Lipcse

A három magyar válogatott labdarúgót foglalkoztató RB Leipzig 2-1-re legyőzte a vendég Manchester City csapatát kedden a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így tavasszal az Európa-ligában folytathatja szereplését.

A német csapatban Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is kezdett, Willi Orbán ugyanakkor karantén miatt nem állt rendelkezésre. A lipcseiek a magyar középpályás góljával szereztek vezetést: Szoboszlai a 24. percben Laimer hosszú indítását követően egyedül vezette az amerikai Zackary Steffenre a labdát, majd egy testcsel után az üres kapuba gurított.

A City az első félidő folytatásában csak kapufáig jutott a zárt kapus összecsapáson, és bár a fordulás után mezőnyfölényben játszott, André Silva révén mégis a hazaiak duplázták meg az előnyüket. A mérkőzés eredményétől függetlenül biztos csoportelső, ám így is majdnem legerősebb összeállításában játszó vendégek ugyan Rijad Mahrez révén szépítettek, végül – a találkozót emberhátrányban befejezve – pont nélkül távoztak Németországból.

Győzelmével a Lipcse – amelyet a vasárnap menesztett Jesse Marsch helyett Achim Beierlorzer irányított – megszerezte a csoport harmadik helyét, ezzel átkerül az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

A csoport másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain Kylian Mbappé és a már hétszeres aranylabdás Lionel Messi két-két góljával 4-1 arányban győzte le a belga Club Brugge együttesét.