2022. május 23., hétfő
XXV. NŐI VILÁGBAJNOKSÁG

Az oroszokkal a csoportelsőségért

Szerbia válogatottja hozta a kötelezőt a női kézilabda-vb második körében, ahol Kamerun ellen Uroš Bregar vezetőedzőnek lehetősége nyílt a teljes kispad játékba állítására és a torna további részére való felkészülésre, a második győzelem ugyanis már biztos továbbjutást jelent a középdöntős csoportkörbe. Az afrikaiak 4:4-ig tartották a lépést, de már a félidőben is tízgólos volt a szerb előny, a vége pedig 43:18 lett. A csoport másik mérkőzésén a lengyelek az oroszok ellen is megismételték azt a formát, amit két nappal korábban Szerbia ellen láttunk tőlük, rémes büntetőértékesítési mutatójuk mellett a hajrában feljavuló formájuk már későn érkezett. A B csoport első helyéről így a ma esti találkozó dönt Szerbia, valamint a nemzeti szimbólumainak használatától itt is eltiltott orosz csapat között.

A bővebb csapatlétszám miatt felhígult mezőny továbbra is zömmel egyoldalú meccseket és különös eredményeket hoz. Hollandia eddigi mindkét ellenfelének kapuját 50 feletti góllal tömte meg, a svédeknél Nathalie Hagman egymaga 19 gólt szerzett Puerto Rico ellen, a forduló legérzelmesebb pillanatát pedig az iráni kapus, Fateme Halil Befar szolgáltatta, aki könnyek között vette át a meccs legjobb játékosának járó elismerést, miután hősiesen védte a hálót a norvégoktól elszenvedett 41:9-es vereség során.

Eredmények, a 2. forduló, A csoport: Szlovénia–Franciaország 18:29 (8:13), Montenegró–Angola 30:20 (11:9). B csoport: Lengyelország–Oroszország 23:26 (10:16), Szerbia–Kamerun 43:18 (19:9). C csoport: Románia–Kazahsztán 38:17 (14:9), Irán–Norvégia 9:41 (3:22). D csoport: Svédország–Puerto Rico 48:10 (26:5), Üzbegisztán–Hollandia 17:58 (10:28).

Edzőmeccs Kamerun ellen (Fotó: IHF)
Edzőmeccs Kamerun ellen (Fotó: IHF)