2024. március 29., péntek

Litvánia meghosszabbította a szükségállapotot a határán

A litván vezetés kedden bejelentette, hogy a migránsválság miatt január közepéig meghosszabbította az ország Fehéroroszországgal közös határa mentén elrendelt szükségállapotot.

Nyár óta több ezer – elsősorban a közel-keleti országokból érkezett – bevándorló kelt át vagy próbált meg átkelni a fehérorosz határon, hogy az európai uniós tagállam Lettországba, Litvániába vagy Lengyelországba jusson.

A nyugati országok azzal vádolják Fehéroroszországot, hogy az Európai Unióba való könnyű bejutás ígéretével a határra csábítják a bevándorlókat, így váltva ki a migránsválságot. Minszk ezt tagadja.

A november 10-én bevezetett szükségállapot értelmében korlátozhatják a mozgást a határ térségében, megtilthatják a nyilvános gyülekezéseket, és korlátozhatják az őrizetben tartott bevándorlók mobiltelefonhoz férését.

„Az intézkedések bevezetését indokló fenyegetések (...) továbbra is fennállnak" – mondta Viktorija Cmilyte-Nielsen, a litván parlament elnöke.
Lengyelország hasonló korlátozó intézkedéseket vezetett be a határán.