2024. március 29., péntek

Mihajlović: A negyedik klaszter megnyitása az eredmények elismerése

Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter kijelentette, hogy az uniós tagállamok döntése, miszerint beleegyeznek, hogy Szerbia számára megnyissák a negyedik klasztert, valójában elismerést jelent a szállítás és az energetika terén – írja az N1 hírportál.

Hozzátette, hogy mindez ösztönzőleg hat a további reformok megvalósítására.

– Sok mindent tettünk az elmúlt években a szállítások, a regionális összeköttetés terén, ami nagy jelentőséggel bír az eurointegrációs folyamatokban. Emellett az energetika terén is számos tevékenységet valósítottunk meg az elmúlt egy évben, aminek köszönhetően minden akadály elhárult az újabb klaszter megnyitása előtt – mondta Mihajlović.

Hangsúlyozta, hogy új törvénykeretet hoztak meg az energetika és bányászat számára. Szavai szerint ennek keretein belül kiemelhető a megújuló energiaforrásokról szóló törvény, valamint elfogadásra került a Srbijagas átszervezésének tervezete is.