2024. március 28., csütörtök

Úri Emese: Meg kell fontolni a munkaegészségügyi szakszolgálat újraélesztését

A foglalkoztatottak primáris egészségvédelmével és a felnőtt lakosság fogászati védelmével kapcsolatos tervekről intézett kérdést Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterhez dr. Úri Emese, a VMSZ köztársasági képviselője a szerb parlament mai ülésén.

Mint mondta, országunkban jelenleg 700 munkaegészségügyi szakorvost tartanak nyilván, de csak 150-en foglalkoznak az orvostudomány legfontosabb részével, a megelőző tevékenységgel, ráadásul többen már megértek a nyugdíjaztatásra is, vagy nyugdíjas létükre is dolgoznak. Ha ezt az állapotot összevetjük az EU-gyakorlattal, pl. a finnországival – ahol a 3 milliós munkaképes lakosra 2300 munkaegészségügyi szakorvos jut, és közülük 2000-en a megelőzésen dolgoznak –, akkor látható a lemaradás. Dr. Úri Emese megjegyezte, hogy a helyzet iróniája, hogy a finnek épp a JSZSZK egészségház-hálózatának modelljét vették át annak idején mintául, majd arra alapozva építették fel saját rendszerüket. 

A képviselő rámutatott, hogy 2010-ben nagy fordulat következett be, Szerbiában megszűnt a munkaegészségügy finanszírozása, azaz a tevékenységet átengedték a szabad piacnak, így nehezen maradhatott fenn a gazdaságilag nehéz években, nem teljesíthette eredendő feladatát, és nem tölthette be a megelőző tevékenységet a dolgozók egészségének védelmében.

– Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben sok új munkahely nyílik, ideje lenne komolyan megfontolni ennek a szolgálatnak az újraélesztését – szögezte le a képviselő. – Fontos, hogy az egészségügyi minisztérium megteremtse a feltételeket, vagyis, hogy kidolgozza ennek a szakterületnek a stratégiáját, és lehetőleg hasson oda, hogy újra a költségvetésből finanszírozzák a munkaegészségügyben foglalkoztatottakat, melyek számát pontosan meg lehet határozni a foglalkoztatottak száma alapján. Ily módon az államnak betekintése lenne a dolgozók egészségügyi állapotába, akik végül is, az ország gazdasági fejlődésének hordozói.