2024. április 19., péntek

Washington bejelentette a téli olimpiai játékok diplomáciai bojkottját

Az Egyesült Államok egyetlen diplomáciai képviselőt sem küld a 2022. évi téli pekingi olimpiai és paralimpiai játékokra a kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban folyó  „népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények" miatt – jelentette be hétfőn a washingtoni Fehér Ház.

Ha jelen lenne,  „az amerikai diplomáciai képviselet úgy kezelné ezeket a játékokat, mintha a Kína által a Hszincsiang-Ujgur tartományban elkövetett nyilvánvaló emberi jogsértések és kegyetlenkedések ellenére mi sem történne. Márpedig ezt egyszerűen nem tehetjük" – hangsúlyozta Jen Psaki szóvivő.
A bojkott miatt az Egyesült Államok kormányzatának egyetlen képviselője sem vesz részt az olimpiai és paralimpiai játékokon, de az amerikai sportolók indulnak a versenyeken.
„Az Egyesült Államok csapata a teljes támogatásunkat bírja. Száz százalékban mögöttük állunk, miközben itthonról szurkolunk nekik" – tette hozzá Jen Psaki.

Több emberi jogi szervezet azzal vádolja Pekinget, hogy legalább egymillió muszlimot internáltak Hszincsiang-Ujgur tartományban  „átnevelőtáborokba".

Kína már előre figyelmeztette Washingtont, hogy amennyiben korlátozó döntéseket hoz az olimpiával kapcsolatban, Peking ellenintézkedésekkel fog reagálni.