2024. április 18., csütörtök

Üzemben a szuperszámítógép

A mesterséges intelligencia egy új szintjére lépett Szerbia

A kragujevaci Állami Adatközpontban működésbe helyezték az ország első mesterséges intelligencia platformját, amely valójában egy utolsó generációs, magas képességekkel ellátott szuperszámítógép, amely rövid idő alatt nagy mennyiségű adatok feldolgozására képes. A régió legnagyobb szuperszámítógépének működésbe helyezésén jelen volt Aleksandar Vučić államfő, Ana Brnabić kormányfő, Anthony Godfrey, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete, akiket Mihailo Jovanović, a kormány IT és e-Közigazgatás szolgáltatásával foglalkozó iroda igazgatója és egyben a Daca névre keresztelt virtuális adatközpont házigazdája köszöntötte.

Azok a fiatalok, akik korábban Belgrádba vagy a nagyvilágba mentek volna, most Kragujevacon dolgozhatnak (Fotó: Beta)

Azok a fiatalok, akik korábban Belgrádba vagy a nagyvilágba mentek volna, most Kragujevacon dolgozhatnak (Fotó: Beta)

Az adatközpont hidat képez a való és a virtuális világ között. Elsődleges célja a polgárok, a gazdaság, az állam, az önkormányzatok és a kommerciális felhasználók adatainak biztonságos őrzése – emelték ki a központ ünnepségén. Az országos platformot szabadon használhatja majd az állam, az önkormányzatok és egyetemek, a tudományos-technológiai parkok, valamint start-up vállalatok. Mint az ünnepségen elhangzott, az országos mesterséges intelligencia platformtól a társadalmunk digitalizálását várják el, hogy a feltáró fejlesztések, a innovációs közösség fejlődése, a közszolgáltatás és a gazdaság felgyorsuljon. A 14 ezer négyzetméteres kragujevaci Állami Adatközpont megépítésére 30 millió eurót fordított az állam, az országos mesterséges intelligencia platformra további 25 milliót, s ebből csak a szuperszámítógép 2 millió euróba került.

Aleksandar Vučić az országos mesterséges intelligencia platform működésbe helyezése alkalmából megtartott sajtótájékoztatón a kragujevaci Állami Adatközpontban rámutatott, hogy ő ahhoz az idősebb generációhoz tartozik, aki nem nagyon érti, hogy működik ez a technológia, de hozzátette, a kragujevaci tudományos intézmény ötször fejlettebb, mint a belgrádi, így azok a fiatalok, akik Belgrádba vagy a világ más országaiba mentek volna, most Kragujevacon dolgozhatnak. Szerbia azon kevés állam közé tartozik, amely mesterséges intelligenciával foglalkozó intézményt nyitott, ami határtalan lehetőséget kínál.

– Senki se gondolja, hogy ez játék. Az állam 55 millió eurót fordított a kragujevaci központ kiépítésére – hangsúlyozta Vučić. Hozzátette, az ország a kilencvenes években több százezer embert vesztett el, s most először jönnek vissza hazánk fiai az Amerikai Egyesült Államokból, illetve más országokból. Hangsúlyozta, először történik meg, hogy az Nvidia vállalatból, a világ egyik legjobb vállalatából térnek haza, hogy itthon dolgozzanak.

Az államfő megígérte, hogy azoknak, akik a mesterséges intelligencia fejlesztésén dolgoznak, az állam 50 százalékkal növeli a fizetésüket.

– Nem vagyok nagy szakember, de azt megértettem, háttérbe szorítva a start-upot most, koncentrálva arra, ami Szerbia lakosságát érinti, a szuperszámítógép segíthet az egészségügyben. Íme egy példa. Az Egyesült Arab Emírségeknek két szuperszámítógépük van és elégedetlenek az adatfeldolgozással. Nekünk csak egy van, az egyedüli az egész régióban, de további beruházásokat tervezünk e téren. Daca ma beszélt nekünk a betegségekről. Ezek után képesek vagyunk átelemezni minden mammográfiai felvételt, röntgenfelvételt az ország minden egészségügyi központjából, s azokat egy nap alatt kiértékelnénk – magyarázta az államfő. Hozzátette, egy olyan intézet is készül, amelynek az analízisei alapján meg lehet állapítani, hogy ki milyen betegségre hajlamos, ezáltal pedig 10-15 évvel meg lehet hosszabbítani az élettartamot.

Ugyanakkor újításra számíthatnak majd a biztonsági szolgálatok, a katonaság is, hiszen külön informatikai létesítmény épül majd a számukra.

Azok a fiatalok, akik korábban Belgrádba vagy a nagyvilágba mentek volna, most Kragujevacon dolgozhatnak (Fotó: Beta)

Azok a fiatalok, akik korábban Belgrádba vagy a nagyvilágba mentek volna, most Kragujevacon dolgozhatnak (Fotó: Beta)

Anthony Godrey arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen korszerű központ létrehozása regionális központtá teheti Szerbiát. Szavai szerint az Nvidia szuperszámítógépe megváltoztatta a világot, és Szerbia számára is robbanásszerű informatikai fejlődést hoz. Gratulált az államfőnek és a kormányfőnek az IT-szektorba való beruházásokért. Biztosította az országot az USA együttműködésre való hajlandóságát e téren.

Mihailo Jovanović pedig arra mutatott rá, hogy az ország nem is hasonlít a tíz évvel ezelőtti önmagára. A ma megvalósított projektumokról akkor még csak álmodni lehetett. Még akkor is voltak kételkedők, amikor 2019-ben elhelyezték a központ alapkövét.

Jovanović ez alkalommal aláírta az országos mesterséges intelligencia platform használatáról szóló megállapodást a műszaki egyetemi karokkal, a tudományos-technológiai parkokkal és három további intézettel.