2022. szeptember 27., kedd

A tészta, ami nemesít

A közösségi csigatészta-készítés több mint három évtizede védjegye a pacséri református egyházközösségnek

Valaha a legtöbb pacséri család vasárnapi húslevesének a lelke volt a csigatészta, kisebb-nagyobb összejövetelek, lakodalmas ebédek elengedhetetlen esszenciája. Aki evett már igazi csigatésztát, vagy más néven gégetésztát, az tudja, hogy varázslatot kölcsönöz az ételnek. No, nem a boltban beszerezhető gyárira kell gondolni, hanem a kézzel, közösségben gyúrt, nyújtott, formált változatára. Ünnep már maga a sárga levesben úszó látványa is, az íze pedig semmihez sem fogható, ami feltehetően annak a közösségi erőnek, vidámságnak köszönhető, amit szorgos asszonyi kezek visznek bele órákat az asztal körül töltve, fürge és automatikus, mégis gondos kézmozdulatokkal tésztaművészetet alkotva.

A legtöbb reformátusok lakta településen, így Pacséron is néhány évtizeddel ezelőtt még magától értetődő családi program volt lakodalmak előtt alapanyaggal felkerekedve összegyűlni a lányos háznál a rokonságnak, szomszédságnak, jó barátoknak és tésztát „gyártani”. A fiatalok boldogságához hozzá járulva, na meg az asztalt körbeülő násznép öröméhez. Ezt a pillanatot az egyik pacséri régi képeket megosztó, az utóbbi időben egyre népszerűbb facebookos oldalra feltöltött régi kép is igazolja, amikor is Nyári Ibolya és Sándor esküvőjének apropóján töltöttek meg egy konyhát a falu hozzáértő asszonyai valamikor a ’70-es években. A rohanó világ azt is hozta magával, hogy ma már alig néhány családban maradt meg ez az időigényes szokás, és talán, a csigázás hagyománya már ki is fakult volna a településen, ha a református egyház több mint 30 évvel ezelőtt nem tűzi a zászlajára a csigatészta-készítést, és emeli közösségi élménnyé.

A 70-es években Nyári Ibolya és Sándor esküvői ünnepi asztalára készült a csiga a rokonság, szomszédok összefogásával (Fotó:  Németh Krisztina családi archívumlából)
A 70-es években Nyári Ibolya és Sándor esküvői ünnepi asztalára készült a csiga a rokonság, szomszédok összefogásával (Fotó: Németh Krisztina családi archívumlából)

Hogy a helyiek számára sokszor lényegtelennek tűnő, összefogással megvalósított tevékenységek mekkora jelentőséggel bírnak széles körben, arra akkor döbbenhet rá az érintett, amikor valaki kívülálló felhívja rá a figyelmet. Mint ahogy dr. Papp Árpád néprajzkutató, kulturális antropológus is tette egy évtizeddel ezelőtt, amikor a Szabadkai Városi Múzeum muzeológusaként munkálkodott azon, hogy a vajdasági református közösségekre jellemző munkafolyamat a szellemi örökségünk részévé váljon a Vajdasági Magyar Értéktár keretében, mint vajdasági kincs. Az értékeink pótolhatatlanságra utaló másik figyelmeztető jel lehet az is, ha valamilyen oknál fogva az adott szellemi örökség veszélybe kerül. Ne adj ég megszűnik.

A pacséri református gyülekezet falai között több mint három évtizede készülő csigatésztacsinálás lendületét sajnos a járványhelyzet visszafogta, tudtuk meg Csányi Erzsébettől, Magyar Arany Érdemkereszt díjas lelkésznőtől, aki elmondta, az asszonyok úgy döntöttek, hogy amíg nem csillapodik le a helyzet, addig szüneteltetik az egyház falai között a szorgos munkálkodást.

– Az ünnepi asztal fényét emelő tészta készítésének a hagyománya igazából a kisújszállási református családokkal együtt érkezett Pacsérra a XVIII. század végén, és csupán a gyülekezeten belüli szervezett készítését jegyezzük a több mint harmadik évtizede. A csigatészta-készítő asszonyok valójában szolgálatot végeznek, az eladott tésztát pedig jótékonysági célra, a gyülekezeti élet gördülékenységére fordítják. Emellett a gyermekek számára szervezett nyári táboraink hangulatát is emelik a csigatésztás ebédek, és az ott készült finomságok, amihez gyülekezeti tagjaink adott esetben több évtizedes tapasztalattal rendelkező mozdulatai adják az „esszenciát”. Sajnos a járványhelyzet ezt a folyamatot is megakasztotta, és csak remélhetjük, hogy a jövőben folytatni tudjuk ezt a rendkívül sikeres és töretlenül lelkes munkálkodást. Annál is inkább, mert a pacséri csigatészta ízét igen sokan keresik falunkon belül, és azok is, akik elszármaztak innen – tudtuk meg Csányi Erzsébettől.

Aprólékos munkát igényel, de megéri (Fotó: Vajdasági Magyar Értéktár)
Aprólékos munkát igényel, de megéri (Fotó: Vajdasági Magyar Értéktár)

Ez év elején mutatták be egyébként A csigatészta-készítés 30 éve a pacséri református egyházközösségben című könyvet, ami ezt a tevékenységet nem csak a helyi, de más vajdasági református közösség szemüvegén át is feldolgozza. Emellett a pacséri gyülekezet több jelentősebb állomását is megörökíti, egyfajta kronológiát hagyományozva az utókornak. Csányi Erzsébet lelkipásztor, a könyv egyik szerkesztője elmondta, hogy a közösség kiemelkedő történéseiről szóló írások mellett változatos receptekkel, sokat mondó illusztrációkkal, helytörténeti kordokumentumnak is beillő régi fotókkal ábrázolva igyekeztek mindenki számára közelebb hozni a csigatészta-készítés hagyományát.

– A könyv megszületésében Komáromi Gizella újságíró, gyülekezetünk presbitere volt nagy segítségemre. Igyekeztünk minél szerteágazóbb módon ábrázolni, leírni a gyülekezeten belüli tésztakészítés jelentősebb állomásait, valamennyi közreműködő nevét megemlíteni a könyvben. Egyébként a csigatészta-készítés kifejezetten jellemző a református gyülekezetekre, ezért felvettük a kapcsolatot több olyan közösséggel, amelyek a szárnyai alatt korábban készült, vagy még ma is készül csigatészta. Felelevenítettünk diákok kutatását, korábbi újságcikkeket, és komoly, tudományos publikációkat, kisújszállási testvéreink élménybeszámolóit is mellékeltük. A borítóra egy borda fotója került, hiszen a tészta formázásához vagy szövőszék bordáját használhatunk, vagy egy, a célnak megfaragott bordázott eszközt egy pálcával, esetleg kötőtűvel. Ez utóbbiban Rózsa Imre fafaragó rengeteget segített közösségünknek, és a falubeli csigakészítés hagyományának éltetéséhez is hozzájárult – emelte ki egyebek mellett a lelkésznő, még hozzá tette, hogy a könyv bizonyíték is arra, hogy a csigatészta-készítésnek van gyümölcsöző eredménye, és reményei szerint a járványhelyzet elmúlásával új célt ad majd a gyülekezeti tagoknak a munkafolyamat újrakezdéséhez.

Komáromi Gizella, a könyv másik szerkesztője kiemelte, hogy a kiadvány emléket állít azoknak a néhai falubelieknek is, akik az évek során közreműködtek a színvonalas gyülekezeti élet megszervezésében, lebonyolításában.

– A három évtizeddel ezelőtt kezdődött közösségi csigatészta-készítés új színfoltot jelentett a református egyház életében. Nemcsak egy asztalhoz ültette az akkor még népesebb falunk asszonyait, hanem megadta nekik az alkotás örömét, ami által közösségben is ápolhattak és továbbadhattak egy hagyományt. Közben pedig még némi jövedelemre is tehettek szert, amelyet mindig jótékony célra fordítottak – jellemezte a pacséri tésztakészítő asszonyok munkájának a jelentőségét Komáromi Gizella, aki a tevékenységet összegző kiadványról is szólt.

– A pacséri csigatészta-készítésről szóló könyv egyfajta kordokumentum is, a múlté, a jelené, hiszen a több, mint három évtized alatt nagyon sok gyülekezeti tag hozzájárult a népes, több mint 100 résztvevővel zajló gyermek- és ifjúsági táborok megszervezéséhez is. Hogy az utókornak még teljesebb kapaszkodót hagyományozzunk, a kiadvány betétjeként egy DVD-n a Pacsér TV két kisfilmjét is mellékeltük, az egyik a csigatészta-készítésről szól, a másik pedig a Kárpát-medencei református gyülekezetek találkozóján készült 2019-ben – tette hozzá Komáromi Gizella, aki gyermekként a hittanórák és a vasárnapi iskola mellett nagymamája és édesanyja oldalán csöppent bele a gyülekezeti életbe a bibliaórák, a tombolával egybekötött teadélutánok alkalmával. Később újságíróként követte az egyházi élet jelentősebb állomásait, ma pedig amellett, hogy a Pacséri Művelődési Egyesület elnök asszonya, presbiterként igyekszik éltetni a falubeli református közösség hagyományait.

A húsleves más ízű a csigatésztával (Fotó: Wikipedia)
A húsleves más ízű a csigatésztával (Fotó: Wikipedia)

A Pacséron készült csigatészta receptjét és aprólékos munkafolyamatát Csányi Dorottya és Nagy Bella tíz évvel ezelőtt jegyezte le egy dolgozat keretében, amit a csigatészta-készítésről szóló könyv is leközöl. Ebben azt olvashatjuk, hogy az asszonyok fél kg lisztet a deszkára szitálnak, a közepébe lyukat formálnak, és abba helyezik bele az egész tojásokat. Nagyon kevés vízzel szaporítják, mert „minél tojásosabb a levesbe való tészta, annál jobb” – jegyezték le a lányok a szorgos asszonyok szavait. A folytatásban a tojással a lisztet összeelegyítik, és azután jól meggyúrják, hogy a tészta szép sima legyen. Olyan keménységűre kell összemunkálni, hogy a nyújtófával kissé nehezen, de mégis el lehessen nyújtani. Ezt követően két darabra szakítják a tésztát, és kinyújtják szép levelekre. Először csak az egyik tésztával dolgoznak, mert a kinyújtott tészta gyorsan szárad. A másikat befedik egy tállal, vagy beleteszik egy zacskóba a következő lépésig. Fürgének kell lenni, mert ha az alapanyag megszárad, akkor lehetetlen lesz sodorni. A munkafolyamathoz segítségül hívják a tésztanyújtó gépet, így gyorsabban is haladnak, és többet is tudnak előállítani. A levéltésztát nyújtódeszkára terítik ki, majd felvagdalják kockákra. Ha apróbb csigát akarnak készíteni, kisebb kockákat vágnak. Csányi Dorottya és Nagy Bella lejegyezte azt is, hogy a csigás asszonyok véleménye szerint Rózsa Imre helybeli fafaragó kezei alól kikerült mutatós bordák a legalkalmasabbak az „igazi csigatészta” elkészítésére. Azért hozzá tették azt is, hogy van, aki meg a fémből gyártott alkalmatosságra, vagy a nádszálakból készült szövőszék-alkatrészre esküszik. Megint másoknak meg nem számít a munkaeszköz alapanyaga, mondván: „mindegy, csak bordázott legyen”. A munkafolyamat része a penderítő is, ez általában egy kötőtű, de lehet kerékpár küllő, vagy egy, a célnak megfelelő fa pálcika is. A kockára előkészített tésztát rá kell tenni a bordára, és fel kell sodorni a szélénél kezdve a penderítő egyik végére. Enyhén rá kell nyomni a bordára a tésztás pálcikát, hogy bordázott legyen a kis henger. Ezzel a folyamattal azt is eléri a készítő, hogy a két vége összeragadjon a tésztának, amivel kürtő formát kap. Hogy a szikkadási-száradási folyamat után mi történik, azt már a legtöbb konyhában jártas egyén sejtheti. Mint ahogy az aranysárga gyöngyökben úszó leveseket ünneppé emelő ízét is, hiszen ma már egyre inkább tudjuk, tapasztaljuk, a konyhaművészetben jártas szakértelem megfizethetetlen. A nagymamáink módszerével, kézi energiával készült ízekkel testileg és lelkileg feltöltődni pedig egyre inkább kiváltság.