2022. január 25., kedd

Hol van az a régi Duna...?

A gombosi horgászok sokat tesznek a folyó és környezete védelméért

Gombos és a Duna. A folyó szép, bonyolult, nem ritkán természeti katasztrófával, árvizekkel terhelt viszonyrendszerét a településsel és annak lakosságával tanulmányok tárgyalják, a Duna és árterülete része a Vajdasági Magyar Értéktárnak, vagyis a gombosi Települési Értéktárnak, továbbá művészeket ihletett meg, festmények, költemények formájában. Ami pedig még fontosabb, hogy az elődök számára megélhetést nyújtott. Kialakult a halászat mestersége is a faluban. A halászok hetelni jártak a folyóra, huzamos időt töltöttek kint a vízen, hálóikat is maguk fonták, kötötték.

Mára ez a viszony lényegesen megváltozott. Az ipari- és az orvhalászat folytán jelentősen csökkent a halállomány, a vízerőművek hatottak a folyó mozgására, a magukat sokáig derekasan tartó árterületek idővel megadják magukat, eliszaposodnak, elnádasodnak, a természet, ha nem gondozzák, nem jól bánnak vele, visszaveszi a magáét...
Ezzel ellentétben a gombosi Harcsa Sporthorgász Egyesület tagjai környezettudatosan tevékenykednek, igyekeznek halasítani és közösségteremtő erejük is jelentős. Siklósi Zoltánnal, az 1947-ben alakult sporthorgász-egyesület elnökével és egyik oszlopos tagjával, Kovács Attilával beszélgettünk a múlt ajándékairól, a jelen lehetőségeiről:

Siklósi Zoltán (archív fotó)
Siklósi Zoltán (archív fotó)

– Nem vagyok tősgyökeres gombosi, a horvátországi Dályhegyről származom. Ott éltem a '91- es háborúig és a harcok viszontagságai folytán kerültem Gombosra, a nejem is idevalósi. '97- ben választottak meg a Horgászegyesület elnökévé, mivel nagyon szeretem a horgászatot, odaát is amennyi szabadidőm volt, azt a Dunán töltöttem.
Anno hivatásos halászok éltek itt, Gomboson, és a halászházban dolgoztak, hetelőre mentek általában. Gyermekkoromból emlékszem rájuk, amikor mi ereszkedtünk le Dályhegyről, Almás felől, akkoriban a Dunának még nem ilyen folyása volt. Akkor még a folyó egyenesen a gombosi halászháznak ,,ment neki", azt a partot mosta, most pedig az a rész beerdősödött, elzáródott, úgymond a Duna arrébb ment egy jó 100 métert. Emlékszem rá, hogy az ottani halászoknak hatalmas bárkáik voltak, amelyekben a halat tartották, úgyhogy ha halat akartunk, akkor oda mentünk és tőlük vásároltunk. A gombosi hivatásos halászok közül több nevet is érdemes hangsúlyozni: Molnár István, Molnár Márton, Bogyó Márton. Ők szó szerint ,,öreg halászok" voltak, illetve azok a mai napig, és nagyon értették, értik a szakmájukat. Nem beszélve arról, hogy abban az időben a Duna még a természet rendje alapján működött, tehát nem volt ez a sok vízerőmű. A víz megtarthatta természetét, tavasszal volt az áradás, aztán jött az apadás és így tovább. Amikor áradás volt, akkor a halászok leengedték az árterületen a halat, aztán, amikor húzódott vissza a víz, akkor pedig visszatartották hálókkal, majd az úgynevezett kubikokba, ezeken a bizonyos árterületeken: a gödrökben, a szaklár, a tuskós nevű részeken megmaradt a víz és ott rengeteg hal volt, ilyen módon képesek voltak lehalászni az adott árterületet. Emellett a Dunán is hagyományos módon halásztak, hálót eresztettek és árulták a fogást a szaklári halászházban – ecsetelte Siklósi Zoltán.

Másképp van mindez manapság?

– Régen a hivatásos halászoknak kötelességük volt, hogy mentsék a halat. Például, ahol gödrök jöttek létre és képtelen volt kimenni a hal, akkor onnan kimentették és behordták a Dunába. Ami a mai hivatásos halászatot illeti, ez sajnálatos módon mérhetetlenül kizsákmányolja a Dunát és a halászok nem tesznek semmit annak érdekében, hogy halasítsák vagy betartsák azokat a szabályokat, amelyek érvényesek, amikor árad a Duna. Ilyenkor úszik ki a hal ívni és ők már akkor, a sekély vízben kifogják a halat. Aztán, amikor húzódik vissza, azt a keveset is lehalásszák. A végén pedig oda jutunk, ahogyan az idei halászesztendőben volt, mondhatjuk, hogy szinte senki sem dicsekedhet sikeres fogásokkal a Duna felső és alsó szakaszán sem.

Hangulatkép a gombosi sporthorgász-egyesület klubversenyéről (archív fotó)
Hangulatkép a gombosi sporthorgász-egyesület klubversenyéről (archív fotó)

Ami a folyó felosztását illeti, Gombos éppen határterület. Állítólag az alsó szakasz egy és egységes engedéllyel használható, de a Vasúti hídtól felfelé, az már a Felső-Duna menti, fokozottan védett terület, arra más szabályok vonatkoznak.
Ettől függetlenül az orvhalászat kíméletlenül folyik. A tuskós nevű rész azelőtt egy aranybánya volt a horgászok számára, és minden évszakban lehetett halat fogni ott. Ma mindez nem így van, szinte az apró, piros szárnyú halakon kívül semmit sem lehet fogni, elvétve egy-két csuka horogra akad és ennyi az egész.

Látnak megoldást minderre?

– Reménysugár, hogy a Vajdaság Erdei Közvállalat halőrszolgálata kapott új, extragyors csónakokat, különböző speciális terepjárókat. Eddig úgy működtek, hogy ötven százalékkal gyengébb motorjaik voltak, mint az orvhalászoknak vagy bárki másnak, ugyanis a víkendtelepünknél szinte már nem is lehet helyet találni a nagy lóerejű csónakoktól... Ez is egy hiányosság, hogy nincsen szabályozva, illetve betartatva hogyan, milyen és mekkora járművel kell a vízen közlekedni.

Milyen jótékony lépéseket tesz, tevékenységet folytat a gombosi Harcsa Sporthorgász Egyesület?

– A gombosi Harcsa Sporthorgász Egyesület 1947-ben alakult és azóta is folyamatosan működik. Hódság községben és talán a környéken is az egyik legidősebb horgászegyesületről van szó. A polgárháborús időkben is tartotta magát, igaz, hogy voltak kisebb kellemetlenségek, nem lehetett mindig kijárni a Dunára vagy külön engedély kellett, de alapvetően akkor is volt alkalom élvezni a folyó nyújtotta szépségeket. A Covid–19 miatt a legutóbbi két évben elmaradt az egyesületünk által rendszeresen szervezett, sorrendben tizenhatodik Bandi Bácsi Halászléfőző Emlékverseny. Egyelőre kivárunk, mit hoz a vírushelyzet...
Emellett az egyesület aktívan részt vett a Hódság községi Sportszövetség szervezésében zajló községi klubversenyekben. Mindez úgy hét-nyolc évvel ezelőttig rendes módon zajlott, jól szervezett, magas színvonalú események, megmérettetések voltak. Szép eredmények születtek, nemcsak Gombos tekintetében, hanem az egész község területéről kerültek ki a világbajnokságra, és világelső vált több itteni horgászból is. A lányom szintén sokáig eredményesen versenyzett. Hétéves korától egészen tizenöt éves koráig részt vett a megmérettetéseken, olyannyira, hogy be kellett volna kerüljön az országos válogatottba, de sajnos anyagiak hiányában nem folytathatta a versenyzést. Mindenesetre országos szinten a tizenkét legjobb versenyző mezőnyéhez tartozott. Régen a mi egyesületünk is szervezett klubversenyeket, ezek közösségi alkalmaknak is számítottak. Bandi bácsi féle halpaprikással ünnepeltünk a horgászotthonban, ahol a dunai regattát is évente fogadják, községi szinten. A Bandi bácsi féle dunai halpaprikás titka pedig a jó minőségű dunai hal, lehetőleg vegyesen: harcsa, ponty és amiből manapság kevés van, a kecsege, aztán a hagyma és jó minőségű paprika. Továbbá hangsúlyoznám, mi nem halászlevet, hanem paprikást főzünk a halból. Erről legendaként fennáll egy nagyon találó megfogalmazás, Klenanc Józseftől származik és a Települési Értéktárba került indoklásként, a tálalás módjával együtt: ,,Az asztalra került gombosi halpaprikást házilag gyúrt szélesmetélttel vagy lágy, puha kenyérrel fogyasszuk, jó olaszrizling vagy kadarka ajánlott mellé. Ízvilága ugyanaz, mint a tiszai halászléé, a különbség csak annyi, hogy amikor Szegeden terítenek, Gomboson már elmosogattak."
Komolyra fordítva a szót és visszatérve a pecahelyekhez, a strandrész megőrzése ugyancsak nagy feladat, talán lehetetlen küldetés is. Ott az orvhalászok szintén rendszeresen rakják le a hálókat. Öt-hat évvel ezelőttig mi azt a részt is folyamatosan halasítottuk, a kubikokból, halmentéshez való hálóval hordtuk a halat a strandba, minden fajta dunai halat, amely őshonos nálunk. Aztán ezzel oda lyukadtunk ki, hogy valójában másnak csináltunk lehetőséget, hogy orvul le tudja halászni a területet. A strand másik felén van az úgynevezett szakadály rész, amely szintén jó hely volt, azonban amikor az itteni roma települést megszüntették, akkor beköltöztek a faluba a romák, akik azelőtt ott kint horgásztak, halászgattak, ennek folytán benádasodott, megszűnt, eliszaposodott az a horgászterület. Ugyanilyen hely volt a tyúktelep nevű rész, nagyon jó területek voltak, de hát az is fokozatosan elnádasodik. Amint ember nem járja a területet, a természet visszaveszi a magáét...

Mennyibe kerülnek, milyen lehetőségeket kínálnak a horgászengedélyek?

– Egyesületünk tagságának létszáma mostanra elérte a százat. Környékbeli települések horgászai szintén tartoznak hozzánk, kúlaiak, cservenkaiak, szabadkaiak is. Ami az engedélyeket illeti, a Vasúti hídtól Újvidék felé terjedő szakaszon a Duna 2-es engedély drágább, 7000 dinárba kerül, a nyugdíjas korosztálynak 3500 dinár, a rokkantak részére pedig 600 dinár, míg a felső-dunai, védett részbe szóló pedig 5000 dinárba kerül mindenkinek – tájékoztatott a gombosi horgászegyesület elnöke.
Kovács Attila, gombosi horgász és tagja egy zombori egyesületnek is. Történetében szintén fellelhető a pecázás generációkon átívelő szeretete, szenvedélye. Szabadidős, sport és közösségi tevékenységként tekint a horgászatra, amellett környezettudatos véleménnyel van az ipari halászatról:
– Nálunk a Duna–Tisza–Duna-csatornahálózat folyik, és megmaradtak régről a kis tavak, mi Baráknak nevezzük őket, ezek a Monarchia alatt halastavak voltak. Nincs, aki ezeket karbantartsa, mostanra elnádasodtak, eliszaposodtak, de harminc, negyven évvel ezelőtt még jól funkcionáló halastavak voltak. Ilyen a horter bara, zadruga bara (a szövetkezeti szántóföldeknél), fekete bara... Mindezek régen tele voltak őshonos hallal: kecsege, ponty, csuka, harcsa, compo. Később egyéb fajtákat is telepítettek, úgymint a kárászt a hetvenes, nyolcvanas években. Mostanra elszaporodott, nagy károkat csinál, megeszi az egyéb halak ikráját, a törpeharcsa ugyancsak túlszaporodott és hasonló bajokat okoz.
Kis csatorna folydogál a falu alatt, én ott kezdtem pecázni. Édesanyám el is vert, amikor a tudta nélkül mentem el pecázni, ráadásul nem is tudtam úszni. Aztán érdemes (volt) járni horgászni a Duna árterületeire, a tavakhoz, sarokgödörhöz, a tuskósba (tele van fatuskókkal, azért ez a neve), a szontai kanálisra, régen ott nagyon sok hal volt. Az egész nyarat a nagyapámnál töltöttem, éjjel két, három óra körül kezdtünk el készülődni, kilométereket mentünk, mire a kiválasztott pecahelyhez értünk és ott töltöttük a teljes napot. Útravalóul vittünk friss péki lepényeket, amelyeket libazsírral kentünk meg, az elsőt még útközben megettem. Felejthetetlen élmények és hangulatok ezek...
Pénteki nap mindig halat főz(t)ünk. Tavaly előtt a most is jó helynek számító szontai kanálisban például száz darab pontyot fogtam. A kilósakat haza se hoztam, másféltől 5 kilóig terjedtek az érdemes fogások.

Kovács Attila egyik nagy fogása (archív fotó)
Kovács Attila egyik nagy fogása (archív fotó)

Sajnos a halállomány érzékelhetően megfogyatkozott, a gondatlan ipariak és az orvhalászok miatt. Tavaly a horgászegyesületek petíciót gyűjtöttek, hogy próbálják megszüntetni a gondatlan ipari halászatot is. Ennek sajnos nem lett foganatja. Mindössze egy példa a helyzetre, Gomboson a dunai hídtól a zsilipig, amely öt-hat kilométer távolság, öt hivatásos, engedéllyel rendelkező halász van. Elgondolható, ha azon az 5 kilométeren mindenki csak tíz hálót tesz le, akkor az mennyi fogást-fogyást jelent. Ilyen feltételek mellett a csónakból való halászat formájában van esély a Dunán, de sehogyan másként...
Jómagam tagja vagyok a gombosi és egy zombori horgászklubnak is. A munkám folytán az ottani vasutasklub tagjaival pecázom, veszek részt különböző versenyeken, szervezőként is. Szerbia legkülönbözőbb részeire látogatunk el. Van egy háromnapos pecaversenyünk Apatinnál. Ott sátorozunk, barátkozunk, kupaversenyt rendezünk, majd főzünk meg úszó buktató versenyt tartunk. Négy éve vagyok ott tag, az első versenyekről az esélytelenek nyugalmával minden díjat hazavittem. Szerencsém az is, hogy a nejem szintén szívesen vesz részt ezekben az aktivitásban, mert egy igazán szimpatikus, szorosan összetartó közösség a horgászoké – monta Attila.