2024. március 28., csütörtök

A rendőrség fokozottabb ellenőrzéseket foganatosít az utakon

Az év kezdete óta a közlekedési rendőrség mintegy 45 ezer sofőrt zárt ki a forgalomból, akik alkohol hatása alatt vezettek, valamint 1400 személyt pszichoaktív szerek hatása alatti vezetés miatt – áll a belügyminisztérium közleményében, írja az N1 hírportál.

A közlemény szerint az országban minden ötödik közlekedési balesetet ittas sofőrök okoznak és ez az arány egyre inkább növekvő tendenciát mutat. A közlekedési rendőrség a jövő héten fokozottabban ellenőrzi majd a közlekedést, az akcióban pedig az Európai Közlekedési Rendőrök Hálózatának harminc tagállama vesz részt.