2024. március 28., csütörtök

Az államfő megtekintette a Száván épülő hidat Šabacnál

Aleksandar Vučić államfő ma megtekintette a Száva folyón épülő hídon végzett munkálatokat Šabac (Szabács) közelében. Később az elnök Gornje Nedeljice faluba is ellátogat, ahol a polgárokkal a tervezett lítiumbánya kapcsán kirobbant elégedetlenségről cserél véleményt.
Az elnök elmondta, hogy várhatóan a jövő év végén már átadhatják a forgalomnak az új hidat. Megemlítette, hogy az építkezésen dolgozó munkások között mindössze két szerbiai van. Vučić szerint hihetetlen gyorsasággal zajlanak a helyszínen a munklálatok.
A tüntetésekre utalva közösségi oldalán az elnök úgy fogalmazott: az a dolgunk, hogy hidakat építsünk, és nem az, hogy lezárjuk az utakat.
Az államfő ma 15 órakor Gornje Nedeljice faluban azokkal a polgárokkal is találkozik, akik a környékükön tervezett lítiumbányát érintő beruházás miatt aggódnak.