2024. március 29., péntek

Szinte mindenük bennégett

Segítsünk a zentai Urbán Erikának!

November 23-án az esti órákban kigyulladt egy ház a zentai Március 8. utcában. A tűzoltók ugyan viszonylag gyorsan kiértek a helyszínre, de addigra a középkorú Urbán Erika kicsiny, de lakható háza leégett, s benne a nehéz sorban élő asszonynak és férjének minden tulajdona a lángok martalékává vált. Mint ahogyan utólag kiderült, a villanyórától a házba vezető vezeték lett zárlatos, és az okozta a tüzet. Erika az élettársával ideiglenesen a mostohafiuknál húzta meg magát, viszont ők is albérletben laknak.

– A tetőanyagtól kezdve a háztartási berendezéseken keresztül a bútorokig minden kárba veszett – mondta napilapunknak nyilatkozva Erika, és elmondta, hogy a tetőszerkezetet mindenképpen fel kell újítani, a falakat is le kell tisztítani, újra kell meszelni. Erika munkanélküli, élettársa ugyan egy magánvállalkozónál dolgozik, de így is alig jut nekik a mindennapi betevőre. Szerencsére egykori iskolatársai Wimmer Hajnalkával az élen a hír hallatán azon nyomban gyűjtési akcióba kezdtek, és így valamennyi ruhát sikerült számukra összegyűjteniük, de égető szükségük lenne építőanyagra, köztük tetőgerendákra, cserepekre, téglákra. Erika elmondta, hogy már jelentkeztek náluk zentaiak, akik háztartási berendezéseket is felkínáltak számukra.
Mindazok, akik segíteni szeretnének Erikának, vagy kereshetik a 063/176-5706-os mobilszámon, vagy jelentkezhetnek Wimmer Hajnalkának a Facebookon keresztül.

Pénzadományokat Urbán Erika 325-9300702226445-19-es, OTP Bankban megnyitott folyószámlájára küldhetnek.