2024. március 29., péntek

Manók a WRO világdöntőjén

Idén Kínában online formában tartották meg a WRO (World Robot Olympiad) világdöntőjét, amelyen Szerbiát a topolyai Nikola Tesla Általános iskola tanulói, a Manók csapata, Lackó Máté, Kisimre Aina és Zsiga Dániel képviselték. A Manók a WRO verseny Regular Elementary kategóriának nyerteseként jutottak ki a világdöntőre, ahol helyezéseket nem osztottak, de dicsérő oklevélben részesítették a versenyző csapatokat. Cirok Csilla tanítónőtől, a csapat mentorától először azt kérdeztük, hogy mióta vesznek részt a versenyen.

– A Manók csapat már a kezdetektől fogva, tehát 2019-től részt vesz a versenyen. Akkor még WeDo kategóriában versenyeztek, ahol ők lettek a bajnokok, én a mentoruk voltam. A rá következő évben már a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban táboroztak, ahol több generáció, több kategóriában mérettette meg magát. Itt már két harmadik osztályos csapatom is indult, a Manók és a Tesla Manók – mindkét csapat sikert ért el. Majd a diákjaim negyedikesek lettek, és úgymond kinőtték a WeDo kategóriát, onnantól az EV3 lett az új barátunk. A versenyre a Regular Elementary kategóriába jelentkezett be mindkét csapat – a Manók második, míg a Tesla Manók harmadik helyezettek lettek.
Hogyan jutottak ki a világdöntőre?
– A nyáron értesültünk arról, hogy a Manók képviselik hazánkat a Kínában zajló online világversenyen. A verseny menetéhez csatolni kellett egy videót, ahol a versenyzők angol nyelven mutatták be, mondták el a versenykörüket. A csapatom egy legóból épült robotot készített, amely feladatokat old meg. Az online versenyre való tekintettel nem osztottak ki helyezéseket, de a csapat dicséretben részesült.

A Manók csapat és a tanító néni az oklevelekkel

A Manók csapat és a tanító néni az oklevelekkel

Milyen élményekkel gazdagodtak?
– Számomra ez az élmény még nagyon friss, és nagyon mély nyomot hagyott bennem, mintha időutazáson vettem volna részt. Idén a tanulóim ötödikesek lettek, és most is beneveztek a versenyre! A felkészülésben rengeteg munka van, volt, hogy heti tíz órát is készültünk. Sok türelem, kitartás, logikus gondolkodás szükséges egy ilyen eredményes csapatmunkához, s közben a gyerekek kiváló sportolók és kitűnő tanulók is, nagyon büszke vagyok rájuk! Köszönöm, hogy a szülők mindvégig támogattak bennünket, valamint köszönettel tartozunk Námesztovszki Tímeának, aki, amikor nálunk tanított, bevezette a csapatokat a robotika világába, valamint Námesztovszki Zsoltnak, aki készséggel volt a csapatok segítségére – nyilatkozta lapunknak Cirok Csilla.