2022. január 28., péntek

Ünneplőbe öltöztették Magyarkanizsát

Adventi vásár gyereknek, felnőttnek

Napok óta készülődnek a felújított téren a Fő utcán Magyarkanizsán. Fényhuzalok, faházikók kerültek a helyükre a péntek délutáni megnyitóra, amikor a kétnapos adventi vásár programjai egymás után sorjáztak. Igazi karácsony előtti hangulatot teremtettek, amikor el lehet bóklászni a kézműves kirakodók között, már időben beszerezve a fa alá való egyedi termékeket, de hasznos és szórakoztató foglalkozásokat is terveztek és valósítottak meg. Gyermek és felnőtt egyaránt jól érezhette magát, ráhangolódhatott az előttünk álló ünnepre, úgy, hogy még a nagyobb városok is megirigyelhetik, családi délutánok és estébe hajló programok követték egymást, közben pedig az ilyenkor szokásos étel- és italkínálatról is gondoskodtak.

Az Anima kórus adventre hangoló dallamai alapozták meg a hangulatot péntek délután, majd az általános iskolások rendhagyó műsora következett, és Karácsonyi álom címmel adtak elő sokáig gyakorolt és a szülőket megörvendeztető összeállításuk. A fűtött sátor biztosította a melegedést, ami jól is jött, hisz Mácsai Mónikával ott megannyi gyerek és felnőtt gyűlt össze, hogy mókázzanak, este hatkor már a Jingle Jazz duó hangja töltötte be a teret. A környező kis üzlethelyiségekben pedig díszítették a rengeteg mézeskalácsot Muhi Zsuzsi irányításával, ugyanakkor a régi mesterségeket, mint a szövést, a kötést, a horgolást és az agyagmegmunkálás folyamatát is megleshették és ki is próbálhatták. A szabadtéri betlehem mellett elvonulva kürtőskalácsot, zsíros kenyeret, mákos és tökös kalácsot is lehetett kapni. Újdonságként kvízt is szerveztek Kanizsai Kukucskáló Kvíz néven, amikor a gyerekeknek a város különböző pontjain, intézményein elrejtett megoldásokat kellett megtalálniuk, amikért bizony kukucskálniuk kellett.

Ünnepre hangol a magyarkanizsai adventi vásár
Ünnepre hangol a magyarkanizsai adventi vásár

Szombaton délután bábos, kézműves-foglalkozás, kreatív gyerektorna, a Jazz and Roll koncertje várja a látogatókat, és az elmaradhatatlan Mikulás-futás. Még lehet csatlakozni a délután négytől este hétig tartó programokra, de utána is jóleshet egy séta az ünnepi fények között.