2024. április 20., szombat

Szerbia is a négy között!

Több mint hét órán át folyt Madridban a Davis-kupa negyeddöntőjének Szerbia–Kazahsztán találkozója, amelyből végül Szerbia került ki győztesként, és ma az elődöntőben Horvátországgal mérkőzhet. Ez a meccs az első egyénivel dőlhet el, hisz a továbbiakban Đoković, valamint a Mektić, Pavić horvát páros biztos pontszerzőnek ígérkezik. A másik ágon Németország az Oroszország–Svédország csata továbbjutóját várta. A négy elődöntős nemcsak a serlegért folytathatja, hanem már biztosította helyét a 18-as döntő jövő évi mezőnyében.

Szerbia némi szerencsével sokkal gyorsabban, a két egyéni meccs után is már nyerhetett volna. Miomir Kecmanović ugyanis jól játszott a szívós veterán Mihail Kukuskin ellen, de elpuskázta az alkalmait. A fiatal belgrádi az első játszmában 2:0-ra vezetett, majd a rövidítésben maradt alul. A másodikban Kukuskin adta le a 4:2-es előnyt, a harmadikban pedig Kecmanović jutott 5:2-es vezetéshez, és a négy meccslabda egyikét sem tudta győzelemre váltani. Novak Đoković egészen rutinosan verte a tíz évvel fiatalabb Alekszandr Bublikot, majd oroszlánrészt vállalt a páros győzelméből.

A női tenisz két fontos híre, hogy a magyar származású brit Konta Johanna a folytonosan kiújuló sérülése miatt véget vetett a pályafutásának, a WTA pedig bejelentette, hogy a Suaj Peng-eset miatt ideiglenesen visszavonja az összes kínai helyszínű torna rendezési jogát.

MADRID. – A Davis-kupa negyeddöntőjében: Szerbia–Kazahsztán 2:1 (Kecmanović–Kukuskin 6:7, 6:4, 6:7, Đoković–Bublik 6:3, 6:4, Đoković/Ćaćić–Golubev/Nedovjeszov 6:2, 2:6, 6:3).