2024. április 20., szombat
XXV. NŐI VILÁGBAJNOKSÁG

Egy félidőig bírták az argentinok

Szélsőségesen kétarcú mérkőzéssel vette kezdetét szerda este a női vb, amelyen a házigazda Spanyolország Argentína ellen lépett pályára Torreviejában. Bár a két évvel ezelőtti vb-döntőt drámai körülmények között elveszítő spanyolok számítottak az egyértelmű esélyesnek, a vendégek váratlanul jól tartották magukat az első félidőben, s térfélcserénél még a meglepetés is benne volt a levegőben, mert a gauchók rögtön egyenlítettek. Azután azonban derült égből villámcsapásként szállt le a kézilabda valósága az argentinokra, akiknek a támadásai egyre ötlettelenebbek, a védekezései egyre foghíjasabbak lettek, miközben a felbátorodó spanyolok egyre szemtelenebb módon ejtették a gólokat. A vendégek innentől 19 percen át nem találtak be, de a lefújásig is már csak egyszer sikerült, s az egész félidőt három góllal abszolválták, miközben a mérkőzést gálameccsé átminősítő spanyolok 16 gólosra duzzasztották az előnyüket a lefújásig.

A nyitónapon csak ezt az egy találkozót rendezték, innentől viszont beindul a nagyüzem, az egyenes kieséses szakasz kezdetéig napi nyolc mérkőzést játszanak. Szerbia mindig a páratlan, Magyarország pedig a páros napokon lesz akcióban.
Eredmény, H csoport: Spanyolország–Argentína 29:13 (11:10).

A hóvihar és az Aalborg is söpört

A női BL küzdelmei a világbajnokság miatt idénre befejeződtek, a férfiaknál azonban mostanra és jövő hétre is maradt még egy-egy forduló. Szerdán a Szeged az Aalborghoz utazott, ahol elsőként az időjárás nehezítette meg a csapat életét – a mérkőzést a tervezett 18.45-ös kezdéshez képest két órával elcsúsztatták, mert helyszíni jelentések szerint az erős hóvihar akadályozta, hogy a csapatok időben megérkezzen a pályára. Amikor végül elkezdődött a játék, az Aalborg hamar magához ragadta a kezdeményezést, majd a Szeged gól nélküli tíz perce alatt meg is erősítette azt, végül néggyel nyert, és jobb gólkülönbségével előzött is a tabellán.

Eredmények, a 9. forduló, A csoport: Elverum–Breszt 32:33, Aalborg–Szeged 34:30, Montpellier–Zagreb 24:23. B csoport: Zaporizzsja–Flensburg 31:22.