2024. március 29., péntek

Lányi–Csáth–Kosztolányi

Szerdán este koncert a szabadkai Városháza dísztermében

Szerdán, azaz e hó 8-án 19 órai kezdettel Lányi Ernő-, Csáth Géza-zeneművek és Kosztolányi Dezső-versek hangzanak el a szabadkai Városháza dísztermében. A programot illetően Németh György zongoraművészt és zenepedagógust kérdeztük.

– Lányitól és Csáthtól két-két szólómű lesz hallható, valamint Kosztolányi Dezső két ismert verse is a műsoron szerepel. A Csáth Géza zeneművek valójában átiratok, ugyanis a két szóló mű hegedű helyett nagybőgővel és csellóval kerül repertoárra. Valójában ezzel az volt a cél, hogy minél több hangszer szólaljon meg a koncert során – emelte ki a Lányi Ernő IME Hang Klasszikus Zenei Társulatának vezetője.

Rátérve arra, hogy miért e három szerzőre esett a választás, Németh György elmondta, közismert, hogy e három személy kapcsolatban volt egymással. Kosztolányi Dezső és Csáth Géza gyakran vendégeskedtek Lányi Ernőéknél, és mind a ketten gyengéd érzelmeket tápláltak a karmester lánya iránt.

Kuriózum, hogy Szabadkán most hallhatja először a közönség Lányi zongoraműveit vonósnégyes előadásában.

 – Hogy Csáth Géza művei megszólalhattak-e valamikor is Szabadkán, nem tudni. Lehet, hogy talán abban az évben, amikor íródtak (1910–1911). Csáth kottáinak egy része visszakerült Szabadkára, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtárban őriztek, ahol egészen véletlenül találták meg egy hagyatékban. Ezek főleg kéziratok, amelyek sohasem voltak kiadva. Közülük mindössze néhány kotta jelent meg Csáth Géza életében. Kelemen Éva zenetörténész ajánlásával válogattuk ki a Csáth-kottákat, főleg olyanokat, amelyek közönség előtt is előadhatók.

A zenei esten a belépés ingyenes. Fellépők: Zsiga Pál (hegedű), Slobodan Stefanović (hegedű), Kiss Tamás (brácsa), Molnár Viktor (cselló), Szűcs Dávid (nagybőgő), Németh Nemes Aranka (versmondás) és Németh György (zongora).