2024. április 20., szombat

Egy helyen a legjobb fiatal matematikusok

Megkezdődött Zentán a Fekete Mihály Emlékverseny

Péntek délután kezdődött a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban a XIX. Fekete Mihály Emlékverseny döntője. A kétnapos esemény első napján a középiskolások, a második napján, vagyis szombaton pedig az általános iskolás tanulók versenyeznek. Csikós Pajor Gizella, az intézmény igazgatója elmondta, hogy ez egy önálló tartományi szintű megmérettetés matematikából, amelyet két levelező forduló előz meg. Továbbá ez előválogatója is a Nemzetközi Magyar Matematikaversenynek. Beszámolt arról is, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, az ünnepi műsor idén nem kerül megrendezésre, ezért az okleveleket és az ajándékkönyveket postán fogják a diákok számára eljuttatni.

Fotó: Horváth Attila

Fotó: Horváth Attila

Pénteken délután az informatika szak iránt érdeklődő nyolcadikosokat és szüleiket is fogadták a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban. Jövő pénteken 15 órától a matematika szak, december 17-én, szintén délután 3 órától pedig a képzőművészeti szak kerül bemutatásra. A fogadónapokon a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, erről részletek az iskola honlapján találhatók.