2022. január 29., szombat

Hogyan zajlik majd a szerbiai vakcinagyártás?

Két ütemben zajlik majd a koronavírus elleni védőoltások gyártása a szerbiai gyárban – mondta Sanja Radojević Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap igazgatója.

Elmondása szerint márciusban és áprilisban kezdődik meg az első fázis, amely az importált oltóanyag töltését és csomagolását jelenti.

Hozzátette, havonta mintegy hárommillió adag kínai vakcina érkezik majd a gyárba. – A Sinofarm biztonságos országként tekint Szerbiára – mutatott rá az igazgató a Tanjugnak.

Rámutatott, kiemelten fontos, hogy a gyárban a frissen diplomát szerzett fiatalok is dolgozzanak, valamint tudományos kutatómunkát végezhessenek majd.

– A Hemofarmban már 480 ezer adag Sinofam vakcinát töltöttünk be. A minőségellenőrzés a jövő héten véget ér, és a vakcinák jövő év február elején kerülnek forgalomba – mutatott rá Škodrić.

A szerbiai gyár körülbelül hárommillió adag oltást gyárt le havonta, mondta, hozzátéve, hogy ez csak a kezdet, szükség esetén bővíthetik kapacitásaikat.