2022. január 25., kedd

Bagdy Emőke pszichológus kapta a Duna-díjat

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kapta az idén a Duna Televízió alapította, tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

Az ünnepségen Kövér László azt mondta, a Duna-díj azt hirdeti, hogy nemzeti közösségünk élő valóság, amely mindig erősebbnek bizonyul, mint azon erők, amelyek szét akarják bomlasztani. Az elismerés évről évre megerősíti a keresztény európai kulturális gyökereinkből fakadó értékeink nemzeti fenntartó erejébe vetett hitünket – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: Bagdy Emőke szelíd lélekvédő egy vad, lélekromboló korban. Szavai szerint a lélekrombolás tudatos hatalmi törekvés eredménye. Eszköz arra, hogy világuralomra hajtó érdekcsoportok képviselői megtörjék embertársaik akaratát, befolyásolják gondolataikat, irányítsák cselekedeteiket azért, hogy alávethessék őket a saját politikai és pénzügyi hasznuk szempontjának.
Úgy vélekedett, az emberi akarat megtörése minden nem demokratikus hatalmi gépezet célja. Míg a történelemben korábban főként fizikai erőszakot alkalmaztak az akarat megtörésére, a második világháború után a nyugati világban változott a módszer: már a tudatot befolyásolják – hangoztatta.
A lélekrombolók célja, hogy kiszolgáltatottakká tegyék az embereket, ami ellen csak hasonlóan tudatos védekezés vezethet eredményre: olyan, amilyet Bagdy Emőke képvisel évtizedek óta a magyar pszichológiában – jelentette ki Kövér László, aki gyógyítónak és építőnek nevezte a díjazottat.
Dobos Menyhért felidézte: a Duna Televízió 1992-ben szólalt meg először. Ez lett a nemzet tévéje, amely összekötötte az anyaországot az elszakított területekkel, reményt adott a külhoni magyaroknak – fűzte hozzá, jelezve, az összekötő kapocs, amit őrizni kell, a kultúránk, hitünk, hagyományaink és az édes anyanyelvünk.
A 2012-ben alapított Duna-díjat olyan személyek és szervezetek kapják, akik/amelyek sokat tettek a magyarság megmaradásáért – mondta Dobos Menyhért, hangsúlyozva azt is: Bagdy Emőke a közmédia állandó szereplője.
Bagdy Emőke úgy fogalmazott, egész munkás élete értelmét látja az elismerésben. Közölte: egyszerre tartja magát pszichológusnak és tanárnak. Mindig hite és meggyőződése szerint cselekszik, beszél – tette hozzá. Kiemelte, hogy a legfontosabbnak ma az identitás védelmét gondolja, mivel tévhitek úszkálnak a levegőben, lassan az embertelenítés irányába ható vélekedésekkel találkozunk. Bagdy Emőke arról is beszélt, hogy az életét szolgálatnak tekinti.
Az esemény sajtóanyagában azt írták, Bagdy Emőke életének minden pillanatát olyan alapvető értékek határozzák meg mint az emberség, a kedvesség, a segíteni vágyás. A szakember igyekszik jobbá tenni a világot – emelték ki. Nemcsak szakpszichológus, író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, hanem környezete megfogalmazásában mester és barát is.