2024. március 28., csütörtök
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Több mint 88 milliárd dinár Vajdaság jövő évi költségvetésében

A tartományi kormány tegnap elfogadta és a képviselőház elé utalta Vajdaság AT 2022. évi költségvetésének javaslatát. A testület üléséről kiadott közlemény szerint a tervezett összeg 88,4 milliárd dinár, ami 13,2 milliárd dináros, azaz 17,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi büdzséhez képest. A hiányt 7,3 milliárd dináros keretben szabták meg, ami a bevételek 9,1 százalékával egyenlő. A büdzsé kapitális része 23,6 milliárd dinár, vagyis a teljes költségvetés 26,7 százaléka.

A 2022-es költségvetési évre újabb befektetéseket irányoztak elő a közintézmények energiahatékonyságának növelésére, a 20 21 Múzeum leendő épületeinek felújítására, valamint az újvidéki Almási városrész rendezésére. Tervben van a belcsényi és a hódsági vízgyár felújítása, továbbá a temerini vízgyár megépítése.

A jövő évi költségvetésből finanszírozzák az újvidéki Laza Kostić Gimnázium tornatermének építését és a törökkanizsai sportcsarnokot is. Jelentős összegeket fordítanak fontos, már megkezdett projektekre, mint amilyen a Kamenica 3 intézet építése, az egészségügyi infrastruktúra további fejlesztése, valamint a számosi és a bajsai jégvédelmi radarközpont automatizálása. Jut pénz a költségvetésből hét vajdasági ipari övezet infrastruktúrájára és a hulladékkezelésre is.

A tartományi kormányzat folytatja a születésszám növelését célzó népesedéspolitikai intézkedéseket, részt vesz a bácsi szociális lakások építésének finanszírozásában és hozzájárul a diákok és egyetemi hallgatók útiköltség-térítésének biztosításához. A jövő évi büdzsében lesz pénz a Törökbecse községhez tartozó, bocsári Hertelendy–Bajić Kreatív Központ számára, valamint a családi elhelyezés és örökbefogadás fehértemplomi központjának megnyitására is.
Folytatódik az Európai Unió által támogatott projektek társfinanszírozása, mégpedig kétszer akkora összegben, mint 2021-ben. Adósságtörlesztésre 1,2 milliárd dinárt fordítanak, 650 millióval kevesebbet, mint az idén, mivel 2021-ben határidő előtt sikerült visszafizetni bizonyos összegeket.

Vajdaság AT költségvetésének adóbevételeit illetően az tapasztalható, hogy a duplájára növekedtek, pontosabban 11,13 százalékról 22,22 százalékra. Ez a foglalkoztatás növekedésének, a bérek emelkedésének és a gazdaság nyereségességének köszönhető.