2022. január 29., szombat
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Tisztátalan-e a sertéshús?

Kedves Pósa atya!
Magyarázza meg, kérem, hogy miért tisztátalan a disznó vagy a sertés? Miért tartják annak a zsidók, a mohamedánok, egyes keresztények és mások is, mások meg miért nem? Tisztelettel: Pista

A zsidó vallás törvényeit, amelyeket a mohamedán vallás részben átvett, Mózes törvénykönyveiben találhatjuk meg. A Leviták könyvények 11,1-15,33 fejezete szabja meg a tisztasági törvényeket. A 11. fejezet a maga egészében táplálkozási törvényeket fogalmaz meg, pontosan azt, hogy melyik állatok húsát szabad enni, és melyekét nem. A húsfogyasztást nem a higiéniailag tiszta vagy higiéniailag fertőző táplálkozás szempontjából nézi, hanem úgy, hogy Istenre nézve mely húsok fogyasztása tiszta, vagyis megtisztelő, és melyeké tisztátalan, vagyis gyalázó. Ugyanezt találhatjuk meg a Második Törvénykönyv 14. fejezetében.

Azok között az állatok között, amelyekre Mózes törvénye azt mondja, hogy „ne egyétek, hanem számláljátok a tisztátalanok közé” (11,4), szerepel „a nyúl és a sertés. Ezeknek húsát ne egyétek, s tetemüket ne érintsétek, mert tisztátalanok nektek.” (11,6.7.8)

A tiltott állatok vagy visszataszítóak, vagy betegségek hordozóinak tartották őket, vagy pedig más népek szent állatai. Kifejezetten ilyen volt a nyúl és a sertés. A szentnek tartott állatok húsának fogyasztása istentiszteleti cselekménynek számított. A nyulak és a sertések húsának evése ezen állatok isteneinek a tiszteletét és az imádatát jelentette. Ha a zsidó nép ezeket enné, akkor tisztelné a hamis isteneket, imádná a bálványokat. Ezzel súlyosan sértené az igaz Istent, a zsidók Istenét, aki a Sínai-hegyen kihirdetett Törvényben megparancsolta: „Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened … ezeket a vétkeket megtorlom.” (Kiv 20,5) Tehát emiatt lett a zsidó és a mohamedán egyistenhitű vallásban tisztátalan a disznó és tiltott a sertéshús evése.

Az ókori népeknél az áldozati állatok húsának fogyasztása mindig az istenek tiszteletét és imádatát jelentette. Erről tanúskodik – többek között – az Újszövetségi Szentírás is. A Jelenések könyve beszél olyan csábítókról, akik „tőrbe csalják Izrael fiait, hogy áldozati húsból lakmározzanak; akik tanítják Isten szolgáit, hogy egyenek a bálványáldozatokból.” (2,14.20.) Pál apostol arról ír, hogy Korintus is egy bálványimádó város, és a hitetlenek gyakran hívják meg a hívőket bálványoknak áldozott hús fogyasztására. Pál kimondja, hogy a bálvány és a bálványnak áldozott hús semmi, ezért a Krisztus-hívő mindenféle húst ehet: „Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek.” (1Kor 9,25) „Csak akkor nem ehet, ha a másik ezt áldozati húsnak tartja, mert akkor megzavarja ennek a lelkiismeretét.” (9,28)

De térjünk vissza a sertés-kérdéshez. Az Újszövetség korában, még pontosabban Jézus korában, a zsidó népet körülvevő pogány népeknél nagymértékű volt a sertéstenyésztés. Az evangéliumok leírják, hogy Jézus és tanítványai „átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda volt, mely kétezer sertésből állt. Jézus engedélyével a tisztátalan lelkek megszállták ezeket a sertéseket, és az egész csorda a meredekről a tóba rohant, s vízbe fulladt”. (Mk 5, 1.11-13) „A tékozló fiú történetében a koldusbotra jutott legény egy tanyára ment őrizni a sertéseket, és ott nem kapott enni abból az eledelből, amit a sertések ettek.” (Lk 15, 15-16) Jézus a hasonlataiba is beleviszi a sertéseket: „Gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!” (Mt 7,6) A sertések gyakori említése és a geráziai nagy mennyiség (2000-es csorda!) bizonyítja, hogy abban a korban is a pogányok körében el volt terjedve a disznóhúsfogyasztás, s ezzel természetesen a bálványoknak áldozott sertéshúsevés is. A zsidók kitartóan szembehelyezkedtek ezzel, a keresztények azonban szabadok lettek ebben a tekintetben.

Jézus megszüntette a tisztátalan állatok fogalmát, s ezzel megszüntette a tisztátalannak mondott állatok húsának fogyasztási tilalmát is. Törvénytanítóként mondta ki, hogy semmi nem teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről kerül belé, hanem az szennyezi be, ami gonosz gondolatként kijön a szívéből.
„Mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig az árnyékszékre kerül. – Ezzel tisztának nyilvánított minden ételt. – Hanem, amint mondtam, ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, házasságtörések, lopások, gyilkosságok, hűtlenség, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Mk 7,18-23)

A keresztények számára nincs tisztátalan állat, nincs tisztátalan sertéshús. „Mert az Úré a föld és annak teljessége”, minden Isten teremtménye, ezért tiszta és jó. A keresztények mindent ehetnek, de Isten dicsőségére kell tenniük, ahogy Pál apostol parancsolja: „Akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” (1Kor 10, 26.31)
Az egyház számára Péter apostol tapasztalata hozza meg végérvényesen a szabadulást a tisztátalan állatok tilalmától. Péter ugyanis megkeresztelt néhány tisztátalannak tartott pogányt, mire a vakbuzgó zsidó-keresztények felháborodtak.

Péter így magyarázta meg a történtet: „Joppe városában voltam és imádkoztam, amikor lelkem elragadtatásában látomást láttam. Valami edény ereszkedett le, mint egy nagy lepedő, a négy sarkánál fogva az égből, úgyhogy egészen elém ért. Mikor szemügyre vettem és beletekintettem, négylábú földi állatokat és vadakat, csúszómászókat és égi szárnyasokat láttam. Szózatot is hallottam, amely felszólított: ‘Kelj föl Péter, öld meg és edd!’ Én azonban azt mondtam: ‘Távol legyen tőlem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba!’ Erre másodszor is megszólalt a szózat az égből: ‘Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.’ Ez pedig három ízben történt, mire az egész újból visszaemelkedett az égbe. Akkor nyomban három férfi állt ott a házban, amelyben voltam. Cézáreából küldték őket hozzám. Ekkor a Lélek azt mondta nekem, hogy menjek velük minden habozás nélkül. Velem jött ez a hat testvér is, és beléptünk Kornéliusz házába. Ő elbeszélte nekünk, hogyan látta az angyalt, aki megállt házában, és így szólt hozzá: ‘Küldj Joppéba, és hívasd el Simont, akit Péternek is hívnak; ő olyan igéket hirdet majd neked, amelyek által üdvözülsz, te és egész házad.’ Amikor aztán beszélni kezdtem, a Szentlélek leszállt rájuk, ahogyan miránk is kezdetben. Ekkor megemlékeztem az Úr szaváról, amely megmondta: ‘János csak vízzel keresztelt, titeket azonban Szentlélekkel fognak megkeresztelni’. Ha tehát Isten ugyanazt a kegyelmet adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy útjába állhattam volna Istennek? Mikor ezeket meghallották, megnyugodtak, és így magasztalták Istent: »Tehát a pogányoknak is megadta Isten az életadó bűnbánatot!«” (ApCsel 11,5-18)

Az Újszövetségi Szentírás világosan kimondja: Amit tehát Isten tisztává tett, azt az ember ne mondja közönségesnek! Istennek minden teremtménye, amit evésre, fogyasztásra teremtett, tiszta, nem szennyezi be az embert. Jézus tisztának nyilvánított minden ételt, a sertéshúst is!