2022. január 29., szombat

Nehéz keresztek

Mondjon ki mit akar, dolgozni hálátlan dolog. Főleg nyolc órát, heti öt napon. Erről és ehhez hasonló témákról beszélgettünk az autószerelővel, akivel a főváros felé vettük az irányt a múlt héten, kocsibiznisz ügyében.
A mester már több mint 20 éve van a szakmában. Jobbára ugyanazt a nézetet vallja munkaügyben, mint a legtöbb olyan ember, aki már lehúzott pár évet a malomkerék mellett.

– Tudod, öcsém, régen tényleg minden jobb volt. Az emberek csakugyan nem voltak annyira idegesek, sokkal kevesebb volt a kapkodás, meg valahogy sokkal egyszerűbben oldottuk meg a gondokat. Nem volt felesleges hiszti. Például az iskolában, manapság feljelentik egymást a tanárok és a szülők. A fiaim esetében az volt az összes gondom, hogy ne csináljon gyereket, mielőtt befejezi a középiskolát – magyarázta a mester nevetve.

– Tudom, miről beszél, én is abból a generációból származom. Legalábbis, a sulikban akkoriban sokkal kevesebb volt a botrány, még akkor is, ha szerintem semmivel sem voltunk jobbak a mostani nemzedékeknél.

– A fiataloknak az a dolguk, hogy fiatalok legyenek! Ebbe belemagyarázhatsz mindent, de az semmit sem változtat a tényálláson. Nyugtalanoknak kell lenniük, a kelleténél okosabbak, zöldfülűek, szenvedélyesek és hangosak. Na, majd aztán a munka, az lesz az, ami megtöri őket. Meg a nősülés. Nős vagy? Gondolom igen, ahogy elnézem ebből az őszülő szakállból. Akkor te is tudod, nincs is mit erről beszélni. Nősnek lenni nehéz kereszt. Egyik nap még szabad ember vagy, a másik nap pedig, ha nem jó lányt vettél el, börtönben találod magad. Aztán meg, jönnek a kölykök. Minden álmod kidobhatod az ablakon. Pelenka, majd füzet, motor, autó, ház... A gyerekek igényei nőnek, a te pénztárcád viszont ugyanolyan vékony marad, a benne lévő anyagból pedig már rég nem kettőre, hanem több személyre kell áldozni. Ha valamit is ér a bőröd, akkor a háttérbe szorítod magad, míg nézed, ahogy a nehezen megkeresett pénzedet valaki más költi el. Olyan dolgokra, amelyekre akkor sem adnál ki pénzt, ha bottal vernének. De nem szólsz semmit, mert örülsz ha örülnek. Ugye öcsém?
Szótlanul ültem a mester mellett. A kemény valóság, mint egy kalapács, fejbe vágott.

Még a bölcs útitársam hangos szitokszavak mellett igyekezett valami értelmeset találni a rádión, addig én észrevétlenül próbáltam letörölni az arcomra hullott könnyeket.