2022. január 23., vasárnap

A németek meglepték a briteket

Újabb meglepetés történt a Davis-kupában, Németország legyőzte Nagy-Britanniát, és az elődöntőben a ma műsoron levő Oroszország–Svédország találkozó továbbjutójával mérkőzhet, az elmúlt este pedig megtudhattuk, hogy az elődöntő másik meccsén a horvátok ellenfele Szerbia vagy pedig Kazahsztán lesz.

A német kapitány Dominic Köpfer helyett Peter Gojowczykot játszatta az első egyéniben, amit kihasznált a brit Daniel Evans, és mindössze 57 perc alatt vezetéshez juttatta csapatát. Cameron Norrie esélyesnek számított Jan-Lennard Struff ellen, de kikapott. A brit az első játszmában ledolgozta az 1:4-et, a szettért is adogatott, a rövidítésben pedig két szettlabdája volt, mégis veszített. Az igazi haditett végül a Krawietz, Pütz német kettőshöz fűződött. Az első játszmában négy szettlabdát hárítottak, a másodikban pedig 0:5-ről fordították meg a rövidítést a zsinórban nyert hét labdamenettel.

INNSBRUCK. – A Davis-kupa negyeddöntőjében: Németország–Nagy-Britannia 2:1 (Gojowczyk–Evans 2:6, 1:6, Struff–Norrie 7:6, 3:6, 6:2, Krawietz/Pütz–Salisbury/Skupski 7:6, 7:6).

A német páros bravúrosan fordított a britek ellen (Fotó: Beta/AP)
A német páros bravúrosan fordított a britek ellen (Fotó: Beta/AP)