2022. január 25., kedd

Rajtol a női kézilabda-világbajnokság

Ha páratlan évet írunk, a december hagyományosan a női kézilabda-világbajnoksággal telik, és így lesz ez most is. A házigazda Spanyolország, a helyszín pedig négy kevésbé ismert város az Ibériai-félsziget keleti partján: Granollers, Castellón, Llíria és Torrevieja. A torna mezőnye kibővült, lebonyolítása pedig megváltozott a legutóbbi, 2019-es kiírás óta, hiszen a 24 helyett már 32 csapat vesz részt rajta, hatos helyett pedig immár négyes csoportokba osztották őket. A középdöntőbe, vagyis a második csoportkörbe mind a nyolc kvartettből az első három csapat jut, a kieséses szakasz pedig a negyeddöntőkkel veszi kezdetét.

A szebb napokat is megélt magyar csapat az elmúlt három vb-t az első tízen kívül zárta, ezen most mindenképpen javítana Vlagyimir Golovin szövetségi kapitány, aki a legjobb nyolcba való bejutást nevezte meg célként – ehhez először egy különös közép-európai minitornán kell a legtöbb pontot gyűjteniük, hiszen a németekkel, a csehekkel és a szlovákokkal sorsolták őket össze. Szerbia válogatottja a legutóbbi tornán erősen szerepelve a hatodik helyen zárt, ehhez képest a szlovén Uroš Bregar kapitány óvatosan fogalmazott azzal, hogy legalább hat mérkőzésen szeretne leülni a kispadra, ami a középdöntőig való eljutást jelenti. Ez már Kamerun legyőzésével meglehet, míg a lengyelek és az oroszok ellen nehéz mérkőzésre számít. Hollandia a cím védője, míg az olimpiai bajnok franciák a legutóbbi, csalódást jelentő 13. helyet feledtetnék. A vb ma kezdődik a Spanyolország–Argentína mérkőzéssel, a döntőt december 19-én rendezik.

Ezért a trófeáért küzdenek a csapatok (Fotó: IHF)
Ezért a trófeáért küzdenek a csapatok (Fotó: IHF)

A csoport: Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia. B csoport: Orosz Kézilabda-szövetség, Szerbia, Kamerun, Lengyelország. C csoport: Norvégia, Románia, Kazahsztán, Irán. D csoport: Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán. E csoport: Németország, Magyarország, Csehország, Szlovákia. F csoport: Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó. G csoport: Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay. H csoport: Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína.