2024. április 20., szombat

A sokféle lehetőséget rejtő szakma

ÉpítÉSZ tehetséggondozó programsorozat a szabadkai Politechnikai Iskolában

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács tehetséggondozó programsorozatot indított ÉpítÉsz címmel, azzal a céllal, hogy motiválja, buzdítsa a középiskolásokat arra, hogy fejlesszék szakmai tudásukat, kibontakoztassák tehetségüket. A programsorozat fél éves időszakot ölel át, mely ősszel vette kezdetét és előreláthatólag a jövő év elején zárul. A keddi napon a Politechnikai Iskolában két magyarországi építész tartott előadást: Bulyovcsity Gabriella okleveles építészmérnök és belsőépítész és Bulyovcsity Dániel tervező és építészmérnök. Az építészek bepillantást engedtek a diákok számára, valójában hogyan kell tervezni egy lakóépületet, illetve elmondták azt is, hogy az építészet, a tervezés voltaképpen határtalan, és most már a digitális eszközök segítségével a világ bármely részére lehet tervezni.

– Egy építész tehetséggondozó programot szervezünk a leendő építészek számára, amelyen a Politechnikai Iskola diákjai vesznek részt. Szeretnénk minél több impulzust adni a fiatal generációnak, minél szélesebb körben bemutatni az építészetet, és felkelteni a kíváncsiságukat, illetve bemutatni a lehetőségek sokoldalúságát is  – nyilatkozta De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunknak.

– E programsorozat összesen harminc órából tevődik össze és tekintettel arra, hogy ezek a diákok három évvel ezelőtt az építészeti szakma elsajátítását választották és bizonyos fokú érdeklődést, képességet, készséget mutattak e szak iránt, most szeretnénk e program keretén belül kicsit ösztönözni, motiválni és megerősíteni őket abban, hogy a továbbiakban se veszítsék érdeklődésüket, és hogy tanulmányaikat ezen az irányvonalon folytassák tovább. A tehetségsegítő program részvevőinek gyarapítjuk az elméleti és gyakorlati tudását, illetve foglalkozásokat, műhelyeket tartunk számukra, és arra törekszünk, hogy erősítsük, még jobban színre hozzuk az adottságaikat – hallottuk De Negri Ibolyától.

Az előadásokon a diákok megismerkedhetnek az építészeti stílusokkal, a belső építészettel, a tervezéssel, valamint építőipari cégeknek a működésével, bemutatásával. Emellett az építkezések kivitelezésére, illetve megtekintésére is sor kerül. Fiatal, sikeres építészek is előadást tartanak és elmondják az ő életpálya modelljüket, azt, hogy hogyan is tudtak érvényesülni ebben a szakmában. Bizonyos pályaorientációról is szó van. A keddi napon a diákok belső építészettel és a tervezéssel ismerkedtek meg részletesen. Bemutatásra került a számítógépes tervezés is, valamint a digitális eszközöknek az alkalmazása. Az előadók kiemelték, hogy építészetben a tervezés terén a lehetőségek végtelenek, hiszen manapság a digitális eszközök révén akár egy szabadkai építész is tervezhet a világ bármely részére, ugyanis ezek az eszközök mind-mind a segítségüket szolgálják. A tanulóknak e programsorozat keretében lehetőségük volt ellátogatni a Tiffany műhelybe, illetve megismerkedni a szabadkai városházának a részletes építészetével is, valamint volt szabadkézi rajzolásuk is. Több változatos program is várja még őket a programsorozatban.