2024. március 28., csütörtök

Migránst gázolt halálra a vonat

A tragédia vasárnap koraeste történt a Zombor és Gombos közti vasúti pályán, a Sikarában, az ottani befogadóközpont közelében. A helyszínre érkező mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani, a rendőrség helyszínelői pedig azt, hogy a húszéves szír fiatalember a sínek közt gyalogolt, amikor elütötte a vonat. A helyszínelőknek erősítést kellett hívniuk, mert a befogadóközpontból kiözönlöttek a migránsok, hogy megtudják, mi történt a társukkal.

A tragédiát megelőzően két órával a Sikara település lakói tiltakozó összejövetelt tartottak, ahol a migránsok jelenléte miatt skandáltak, majd az egykori kultúrház elől elgyalogoltak a befogadóközpont bejáratáig. A tiltakozóknak az fáj leginkább, hogy a város illetékesei nem szólalnak meg a migránskérdés kapcsán. Az eső ellenére összegyűlt tiltakozók jelezték, hogy jövő vasárnap ugyancsak 15 órakor tiltakozni fognak.