2024. március 29., péntek

Ünnepi hangulat a városközpontban

Szombaton nyílik meg a hagyományos Winterfest karácsonyi vásár

Egyre nagyobb a téli ünnepekre való hangolódás Szabadka központjában. A közterek dekorálása már október elején megkezdődött az ünnepi díszkivilágítás elemeinek felhelyezésével. A korai kihelyezésükre azért volt szükség, mert idén sokkal több dísz kerül majd a közterekre, így a velük járó munkafolyamat is több időt vesz igénybe.

Mint azt Nebojša Gabrić, a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat közvilágítással megbízott szervezője egyik korábbi sajtónyilatkozatában elmondta, nemcsak a városközpont, hanem a korábbi évekhez hasonlóan, ünnepi „ruhát” ölt majd a Sugárút, a Harcosok sorakozója és a külvárosi települések is. A két éve debütáló szarvasok szánt kapnak, a Napóránál hattyúcsaládot helyeznek el, a Sugárútra egy szív formájú padot állítanak ki. Az új szökőkúthoz egy másik világító szökőkút, a főutak villanyoszlopaira pedig a szerb trikolór kerül.

A Népszínház oszlopai már megkapták téli éküket, a Strossmayer utca villanyoszlopaira is felkerültek a hópihék, a Városházát pedig kék-fehér gömbök díszítik.

December 15-étől a Szentháromság szobránál egy igazi különlegesség várja majd a lakosságot, ahol egy hatvan személy befogadására alkalmas montázs jégpályát alakítanak ki, melyet az érdeklődők ingyen használhatnak.

A Winterfest téli vásár fakunyhóit is elkezdték felépíteni. Idén mintegy 70 kiállító téli különlegességei közül válogathatnak a látogatók. Az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő vásár megnyitója december 4-én várható, a szabadkaiak és a turisták pedig január 13-áig élvezhetik a helyi hagyományos karácsonyi ételeket és italokat, illetve vásárolhatnak a kézműves-termékekből. A karácsonyi vásár a megszokott helyére, a Köztársaság térre kerül.