2024. április 20., szombat

Jól érzik magukat a baglyok Nagykikindán

Novemberben már 150 telelő madarat vettek nyilvántartásba

A bánáti Nagykikindán november a baglyok hónapja. Ilyenkor szakelőadásokat, kiállításokat tartanak és megszámolják a városközpontban telelő erdei fülesbaglyokat. Az első idei bagolyszámláláson 150 madarat vettek nyilvántartásba. A nagyobb hidegek beálltával ez a szám nyilván majd növekszik. 2006-ban a madártani egyetemisták hívták fel a közvélemény figyelmét arra, hogy Nagykikinda főterén évről évre több száz erdei fülesbagoly telel. Aztán ebből lassan turisztikai látványosság lett.

– Télen a mi tájainkra kevesebben látogatnak el, de a baglyok sokakat mégis a városunkba csalogatnak. Főleg azokat, akik szeretik a madarakat, tanulmányozzák őket. Sok külföldi vendégünk is van, főképp Nagy-Britanniából. Figyelik a baglyainkat és minden évben érkeznek csoportok – mondta Jasmina Milankov, a nagykikindai Turistaszövetség ügyvezető igazgatója.

A rendezvény egyik fontos feladata az, hogy a gyerekekkel megismertessék, hogy mennyire hasznos és fontos az erdei fülesbagoly. Ezért november folyamán számos rendezvényt szerveztek a részükre. A gyerekek már óvodás kortól részt vesznek a rendezvényhez kötődő műhelymunkákon, hallottuk Volas Czibula Eleonórától, aFejős Klára Általános Iskola tanárától.

– A baglyok azért vannak itt, mert olyan helyeket választanak, ahol jól érzik magukat, ahol jó hangulat van. És nyilván ebből született meg az a jelmondat a városunkra, hogy „Nagykikinda a jó emberek városa” – nyilatkozott Mladen Bogdanov, a nagykikindai községi képviselő-testület elnöke.

Fotó: Kecskés István felvétele

Fotó: Kecskés István felvétele

Az eddig megszámolt legnagyobb madárállomány 730 egyedből állt. A számukat újabban nagyban befolyásolja a klímaváltozás. A baglyok a tűlevelű fákat kedvelik, amelyek leginkább a települések fasorai között, parkokban találhatók. A madarak száma egyelőre állandó.

– Körbejártuk a templomot, és kilencven madarat számoltunk meg. A következőkben bejárjuk még a gimnázium és a múzeum környékét, egyes házak udvarait és valúszínűleg 150 egyedet fogunk nyilvántartásba venni, ez a szám ilyen meleg novemberre átlagosnak nevezhető – közölte Milan Ružić, a szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület végrehajtó igazgatója.

Az erdei bagoly a téli hónapokban szinte minden vajdasági településen megtalálható. Harmincezer egyedre becsülik az állományukat. Az erdők hiánya és a mezőgazdaságban, valamint a rágcsálók irtására használt nagy mennyiségű méreg veszélyezteti őket.