2022. január 25., kedd
Tollrajztanár

Alkonypapírból szőtt képi jelek

A sorjázó ábrákról

4.

A világ összes teremtésmítosza jó okkal keletkezett. Talán hogy hihető magyarázattal szolgálhasson a létezésünkre. Talán mindenik közül a legteljesebb és számunkra, keresztények számára legfontosabb: a Genezis. Amely a zsidó-keresztény mitológia Ószövetségének fantasztikus egyistenhitű teremtéstörténete. És amely az emberi nemnek a test és a lélek térképét egyaránt bejáró, nagyívű, leegyszerűsített története. De mert a teremtést emberi szem nem láthatta, így csupán az emberi fantázia fényességes mágikus képzetének tűnik. Ugyanezért alig is vannak találó szavak a leírására.

Az ókorban érlelődött különféle eredetmítoszokban, az elbeszélt ősi történetekben megszemélyesített csapongó, kalandor archetípusok (vagyis a nemes tulajdonságokkal felvértezett és különféle nemes célokért küzdő elképzelt planétahősök, félvér hősök, istenségek) gyakran csak emlékeztettek, néha azonban kifejezetten hasonlítottak egymásra. Az ókori közösségek fantáziája sokféle képletet eredményezett, de ezen elképzelések gyakorta egybecsengtek. Erős kölcsönviszonyban is lehettek, feltételezhető, hogy javarészt „közös” volt az eredetük és a mondandójuk is.

A világ keletkezése, a földi élettér formálódása, a talányos emberi nem felfedezéseinek vég nélküli sorolása feltételezi az őskáoszból való „okkal megszületést”. A történet lassú, színekre és árnyalatokra bontható magyarázatát adhatja az örök emberi töprengéseknek. Hogyan és miért teremté Isten a világot? A gyötrődve fejlődő emberi lélek hogyan válhatott alkalmassá a létkérdések szívós lekövetésére? Hogyan és miként hangoltunk rá az évszázadokon át tartó vég nélküli megfejtési kísérletekre?

Ma már nem a sumer–akkád, az egyiptomi, a görög–római, az indiai teremtéstörténetek izgatnak bennünket, hanem a számunkra sokkal időszerűbbnek és megfejthetőbbnek tűnő, akár tudományosan is magyarázható biblikus Genezis. Az eredetmítosz, azaz a kezdet az abszolút befutó. Mózes első könyvének jelentéstartalma már az 5–6. századtól tisztára csiszolódott, érlelődött. Közben a szorgos, tehetséges művészekre is súlyos feladatokat rótt. Eredményeként nemritkán pompás művészi illusztrációkat kaptunk. Gondoljunk csak a 13. századi francia gótikus kézirat-illusztrációra (Isten mint földmérő, Isten kiméri a világot; Bible Moralisée, Codex Vindobonensis, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Bécs). Vagy a 14. századi toledói bibliában található, angyaloktól körülvett, kezében körzőt, ölében földgömböt tartó krisztusi figurára. Esetleg a 18. század nyughatatlan és fékevesztett okkultikus előhírnökére, az angol romantikus, szabadkőműves költő-grafikus William Blake kézzel színezett pompás rézmetszetére.

A Biblia szöveggyűjteményének első fejezetében a teremtés ráncba szedett, hét napra szétosztott műveleti logikája és sorrendisége a következő:

1. nap: A világosság és sötétség teremtése

2. nap: Az alsó és a felső vizek szétválasztása

3. nap: A szárazföld és a növények teremtése

4. nap: Az égitestek (Nap, Hold és csillagok) teremtése

5. nap: A vízi és az égi állatok teremtése

6. nap: A szárazföldi állatok és az ember megteremtése

7. nap: Az Úr megpihen

 

További teremtéstörténetek

Az ember teremtéséről már bővebben ír a Biblia. Meglepő részletességgel számol be az első emberpár megteremtéséről. Az illusztrátorok természetesen örömmel, merészen és részletgazdagon, leleményesen ábrázolták az emberiség hajnalán bekövetkezett tragikus fordulatot és az újrakezdés történeteit is. Az Édenben eltöltött időszak után bekövetkezett bűnbeesést, a harmónia felbomlását, vagyis az ártatlanság feladását, a gondtalanság és a felhőtlen boldogság tragikus végét és az első bűnt követő kiűzetést is megrajzolták.

A továbbiakban a bűn elterjedése (Káin, a földműves megöli fivérét, Ábelt, a juhpásztort) már megsokszorozott művészi energiákat felszabadító témaként szolgált. Az áldozat bemutatása (Isten elfogadja Ábel áldozatát) és az első embergyilkosság története nem csupán Káin rémtetteként él: az emberi civilizáció és a történelem kezdetét jelzi.

A bűnbeesés az emberek eltévelyedésével járt, melyet csak a Teremtő haragja ellensúlyozhatott. A továbbiakban a szörnyű vízözön pusztítja el a világot. E természeti katasztrófát a bölcs előrelátó, bárkaépítő, állatmentő Noé fogja élni. (Noé Ádám és Éva harmadik fiának, Széthnek a leszármazottja.) Az ő három fiától származik a ma élő emberiség. Továbbra is bűnben él, de mivel Isten megfogadta, hogy többé nem pusztítja el az újrasarjadó rakoncátlan emberiséget, más praktikákkal próbálja őket jó útra téríteni. Amikor az emberiség összefog Isten ellen, és megépíti magának Bábel tornyát, összeroppantja a hatalmas lépcsős piramisra emlékeztető építményt. A bibliai őstörténet tehát egy újabb rombolással fejeződik be, ráadásul az addig egymás szavát megértő emberiség nyelvének összezavarásával.

Valójában ezzel kezdődik el a „modern” emberiség története. A kora középkori ábrázolások közül a teremtésmitológia témája mindenkor felkapott volt. Szinte képregényszerűre sűrített, értelmezhető, olykor átértelmezhető megoldásokban gondolkodott a művész. Beleértve a szalagon futó szent vagy akár profán történeteket: ezeket szabadelvű megfontolásból akár a történet kulcsjeleneteit sorjázó ábráknak is nevezhetjük.

 

Újító szándékkal

Példaértékű az ókori teremtésmítoszok gazdag, sokféle fonatszerű jelenetábrázolása, melybe természetesen idővel más témák is beékelődtek. A vizuális ábrázolásmóddal a történetábrázoló kedv is megnőtt. A történetek részletes, képregényszerű illusztrálásával már az ókorban is találkozhatunk. Főként, ha különösen fontos volt megemlékezni valamilyen kitüntetett eseményről. Jelesül meg is említhetnénk a Krisztus utáni időszakban megalkotott korai profán maratoni „képregények” egyikét. A Rómában megcsodálható példaértékű Traianus-oszlop nagy részletességgel ábrázolja a császár dákok ellen megvívott győztes háborúját. Az általa és hadvezérei által vezetett dicső hadműveletek sora a fontos részletével együtt világosan leolvasható. Vagyis (amennyiben létránk is van hozzá) végigkövethető. Hiszen a diadaloszlop 38 méter magas, és a rajta spirálisan felfelé tekeredő rajzív körülbelül 200 méter hosszú domborműtekercs. Azaz valamiféle oszlopra tekeredő műszalag, melynek huszonkét tekervényén a hadjárat megindításától a végső diadalig a háború minden fontos mozzanatát a sok száz alakos domborműfaragványon végigpörgeti. Láthatjuk rajta a katonák partra szállását, a stratégiai fontosságú (dunai) hajóhíd megépítését, a katonaság letáborozását, a bevehető erődítményeket, a mozgalmas és véres ütközeteket, az ellenség legyőzését és a hadifoglyok elhurcolását is. A hihetetlenül részletgazdag faragott csavarkép figuráinak még a ruházatát is nagy figyelemmel és pontossággal, a kor divatja szerinti izgalmasan gazdag redőzéssel faragták ki az ismeretlen kőfaragómesterek. A Római Birodalomhoz csatolt legyőzött Dacia győztese, Traianus császár végül is haditettéhez méltó emlékművet kapott. Az oszlop legtetejét egészen 1587-ig az ő egész alakos figurája díszítette, mígnem a római pápa parancsára eltávolították, hogy egy arra méltóbb hős szobrával, Szent Péterével helyettesítsék. Nevezhetjük e változtatást egy műremek meghamisításának is: miközben tudjuk, hogy ez volt az ára annak, hogy egy ilyen hatalmas és impozáns római kori pogány műremek megmaradhasson…