2024. április 19., péntek
PLANET BUDAPEST 2021

Már nem elég globálisan gondolkodni – cselekedni kell!

Cselekedni kell globálisan és lokálisan is, a globális cselekvés nemzetállami tettek révén válhat eredményessé – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón kedden.

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartott környezetvédelmi világtalálkozót Áder János magyar államfő nyitotta meg hétfő este, az eseményen jelen volt Andrzej Duda lengyel államfő is.
Az az évtizedek óta ismert mondás, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan, már kevés – húzta alá. Jelenleg az elnök szerint helyesen így hangzik: cselekedj globálisan, cselekedj lokálisan.
Hozzátette: a Glasgow-i klímacsúcs után néhány héttel a világ 120 országából azért gyűltek össze, hogy a következő napokban a klímaváltozás mellett a fenyegető vízválságról, a biodiverzitás megőrzéséről, a körforgásos gazdaság megteremtésének feltételeiről tanácskozzanak.
Áder János a világtalálkozón megvitatni tervezett témák közé sorolta a klímaváltozás fenyegetésének vagy lehetőségeinek, az energiabiztonság kontra nemzetközi stabilitás kérdését, a körforgásos gazdaság és zöld finanszírozás témáját, vagy a víz- és élelmiszerbiztonság, a technikai ugrás kapujában lévő közlekedés és szállítás kérdéskörét, ahogy a hulladékgazdálkodást is.
Kiemelte: Magyarország az Európai Unió azon tíz országa közé tartozik, ahol 1990 óta több mint 30 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. Ráadásul úgy csökkent 32 százalékkal az emisszió az országban, hogy közben a GDP 64 százalékkal nőtt – mondta.
Magyarországon jelenleg a megtermelt áram 70 százaléka szén-dioxid-mentes, és az elmúlt 100 évben közel duplájára nőtt az erdővel borított terület nagysága. Mi lenne, ha csak a legfejlettebb országok – az úgynevezett G20-ak, amelyek a világ kibocsátásának 80 százalékáért felelnek – hasonló mutatókkal rendelkeznének – tette fel a kérdést Áder János.
A bolygó – amely táplál, éltet, gyönyörködtet – évmilliók alatt vált az általunk ismertté – folytatta, tízezer éve alapvetően stabil a klímája, de az emberiség egyetlen évszázad alatt ezt felborította. „Száz-kétszáz év is kell ahhoz, hogy 1 centiméternyi termékeny humusz keletkezzen, de mi néhány év alatt – rossz technológiával, kapzsisággal – a talajt terméketlenné tesszük" – mutatott rá. Hozzátette: a Földön lévő víztömegnek csak 7 ezreléke könnyen hozzáférhető, jó minőségű, folyékony halmazállapotú édesvíz, miközben az emberiség folyamatosan szennyezi.
Kitért arra, hogy a fenntarthatósági expón magyar, lengyel, cseh és szlovák vállalatok mutatják be termékeiket, ötleteiket a fenntartható élelmiszertermelés, vízgazdálkodás, energiaellátás, közlekedés, városépítés és hulladékgazdálkodás területén. Hozzátette: 183 kiállító mutatja be termékeit, megoldásait a klímalábnyom csökkentéséről, az épületek energia-felhasználásának és a közlekedés kibocsátásának csökkentéséről, a termőföldek megóvásáról, a talaj termőképességének és vízmegtartó képességének javításáról, vagy az élelmiszerpazarlás megelőzéséről. A kiállítók között van több évtizede alapított vállalkozás és épp most induló startup is. Egy azonban közös bennük: ők nem beszélnek a problémákról, nem sóhajtoznak, nem riogatnak, nem másra várnak, cselekszenek – mutatott rá.
Magyarország a közös célok elérése érdekében megtett lépései között kiemelte: az ország utolsó szénerőművét 2025 és 2030 között bezárják, ami közel 10 százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását. A kieső áramtermelést naperőmű, gázerőmű, valamint hulladékégetés révén biztosítják. Hozzátette: az ország a mostani 22 százalékról 2050-re legalább 27 százalékra növeli erdőterületei nagyságát. A mostani közel 3000 megawattról 2030-ra duplájára növelik a naperőművek beépített kapacitását, 2030-ra elektromosra cserélik a városi tömegközlekedésben használt buszokat. Az a cél, hogy 2030-ra a szennyvíz 100 százalékát megtisztítsák Magyarországon – ismertette. A 11 európai biogeográfiai régió közül a Pannon régió az egyik leggazdagabb, az idén adták át az öt szomszédos országgal közösen létrehozott közel 1 millió hektár területű Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátumot. A világon elsők között Magyarország vezette be a fenntartható fejlődésről szóló tantárgy oktatását a középiskolákban – sorolta a magyar erőfeszítéseket az államfő.

@fo = MTI
@kep = Áder János