2024. április 16., kedd

Stoltenberg: Oroszország magas árat fog fizetni, ha erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen

Oroszország „magas árat" fizethet, ha ismét katonai erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, megsértve az ország függetlenségét és területi egységét – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Rigában, a NATO-tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: az elmúlt években a Nyugat megmutatta, hogy képes reagálni Oroszország katonai fellépéseire. Szavai szerint a válaszlépésekre különböző lehetőségek vannak, az Ukrajnát támogató nemzetközi közösség képes súlyos gazdasági, pénzügyi és politikai szankciókat alkalmazni Moszkvával szemben.

„Az a tény, hogy növeltük jelenlétünket, mind a Fekete-tenger, mind a balti államok térségében, szintén közvetlen reakció a korábbi orosz katonai beavatkozásra Ukrajnában" – fogalmazott.

Kijelentette: Ukrajna nagyra becsült partnere a NATO-nak, a katonai szövetség politikai és gyakorlati támogatást nyújthat az országnak. Kifejtette, a NATO képzést és katonai kiképzést biztosíthat az ukrán hadseregnek, illetve támogathatja a kapacitásbővítését. Megjegyezte: fontos különbséget tenni Ukrajna és a balti országok között, amelyek a NATO tagjaként a szövetség többi országával kölcsönös védelmi garanciákat élveznek.

Közölte: nem lehet semmi biztosat mondani Oroszország szándékairól, de a katonai erő szerinte „jelentős és szokatlan, indokolatlan és megmagyarázhatatlan koncentrációja" tapasztalható az ukrán határ közelében. Kijelentette, a NATO-nak a legrosszabbra kell felkészülnie, hiszen Oroszország európai országokkal, vagy az azokkal szomszédos államokkal szemben már alkalmazott katonai erőszakot.