2024. április 17., szerda
SZABADKA EMLÉKTÁBLÁI ÉS EMLÉKJELEI (11.)

Az Ifjúsági Dalfesztivál alapítóinak emlékjele

Szabadka köztéri szobrait, valamint szökőkútjait és csobogóit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka köztéri emléktábláit és emlékjegyeit mutatjuk be. Ezek a felirattal vagy domborműves ábrázolással ellátott táblák egy hellyel kapcsolatos fontos eseményt vagy személyt örökítenek meg, így Szabadka történetének egy-egy fontos mozzanatáról tanúskodnak.
Az Ifjúsági Dalfesztivál alapítóinak emlékjele, a sugárút és a Jovan Zmaj utca kereszteződésénél, a Bash-ház előtt található, és az 1961 és 1990 között létező jugoszláviai Ifjúsági Dalfesztiválnak és annak alapítóinak, Kovács Józsefnek (1916–1995) és Aleksandar Jančikinnek (1919–1996), állít emléket.
Szabadkán a jugoszláviai Ifjúsági Dalfesztivált először 1961-ben tartották meg. A helyi Mladost ifjúsági művelődési egyesület, amelynek főtitkára ekkor Aleksandar Jančikin volt, az év júliusában írt ki pályázatot 25 évnél fiatalabb amatőr zeneszerzők számára. Aleksandar Jančikin azzal a céllal hirdette meg a pályázatot, és indította útjára a fesztivált, hogy elősegítse a fiatal könnyűzenei művészek feltörését. A főtitkár elképzelését az egyesületben tevékenykedő Kovács Józseffel közösen valósította meg, aki 1960-ban létrehozta a Mladost fúvós és vonószenekarát. A pályázatot eredetileg helyi jellegűnek szánták, de az ország más városaiból is jöttek pályaművek, amelyeket nem utasítottak el. Így végül több mint 120 szerzemény érkezett a kiírásra. Ezek közül kilencet választottak ki bemutatásra. A fesztivált a szabadkai Népszínházban tartották meg 1961. december 4-én és 5-én. A pályaműveket fiatal énekesek a Mladost fúvós és vonószenekarának kíséretében adták elő, és bírálóbizottság értékelte. Az első díjat Kornelije Kovač kapta, a másodikat pedig a mára világhírűvé vált zeneszerző, Lévay Szilveszter kapta. A fesztiválról a Belgrádi és az Újvidéki Rádió is készített felvételt. A díjazott szerzeményeket a belgrádi Metronóm kiadó vállalat adta ki. Ez után a fesztivált Szabadkán minden évben megtartották. A szerzeményeket először kizárólag popénekesek számára írták, de az 1980-as évekre a fesztivál rockzenekarok versenyévé alakult át. A jeles megmérettetésen a jugoszláviai pop- és rockélet legnevesebb eladói léptek fel. Az Ifjúsági Dalfesztivál Jugoszlávia szétesésének kezdetén 1990-ben szűnt meg.
Az emlékjelet az első Ifjúsági Dalfesztivál megrendezésének ötvenedik évfordulója alkalmából 2011. december 10-én leplezték le. A gránittalapzat és a rajta látható gránittábla, amelyek együtt egy kottatartót formáznak, az Ev-pro kőfaragó műhelyben készültek. A táblán szerb és magyar nyelvű szöveg olvasható, míg a talapzaton a fesztivál logója látható. Ugyanebben az évben Szabadkán a Sportcsarnokban újraindították az Ifjúsági Dalfesztivált. Az emlékjel 2012-ben díszkivilágítást kapott, köré pedig bokrokat ültettek, idén októberben pedig hat gránitoszloppal kerítették körbe.